Magyarországon is kapható lesz a LEVC taxi és a VN5 furgon

0

Egy igazán kiváló és ráadásul magyar vonatkozású hírről számolhatunk be olvasóinknak, akiknek vélhetően az ikonikus fekete taxi elektromos formában való újjászületésé sem ismeretlen. 2017-ben a A LEVC (London Electric Vehicle Company) sok előkészítő munkája és 400 millió dollár befektetése után jelent meg London utcáin az ikonikus taxi jelkép, a Cab elektromos verziója, a TX5. Az új taxi közel 100 km-t (hatótávnövelővel együtt nagyjából 515 km-t) lesz képes megtenni egyetlen töltéssel és a biztonságos haladás érdekében egy 1.5 literes benzines hatótávnövelővel is felszerelik. Maga az akkumulátorcsomag 31 kWh kapacitású, amit CCS és CHAdeMO töltőfejjel is tölthet a tulajdonosa. A LEVC ezt összefoglaló néven eCity technológiának nevezte el.

Az első darabok természetesen angol taxisokhoz kerültek 2018 tavaszán, majd még abban az évben Németországban és 2020-tól már Japánban is kapható lett a TX taxi. A kialakítás előnye, hogy kerekesszéket használók is igénybe tudják venni, a vezetőfülke elszeparálható és a viteldíj érintés mentesen is kiegyenlíthető.

A LEVC december 21-én pedig sajtóközleményben tudatta a következő kinézett országot a terjeszkedésre, ami Magyarország! Hazánk annak a 21 országot felölelő hálózatnak (2020 végére jelenik meg minden érintett országban a márka) lett most a tagja, ahol a LEVC termékeit hivatalosan is megvehetjük és vihetjük márkaszervizbe.

Több autómárka is felfigyelt már arra, hogy hazánkban kiemelkedően népszerű az elektromos mobilitás és a kormányzati támogatások is nagyban támogatják az új technológia kibontakozását. Erre szép példa a Dacia Spring, amit első körben hazánkban tettek elérhetővé. A LEVC is erre a kiváló hozzáállásra figyelhetett fel, amikor kiválasztották hazánkat a hálózat egyik tagjának. Itthon a márka képviseletét a Gablini Cégcsoport fogja ellátni, 2021 tavaszától. A cégcsoport vezetője, Gablini Gábor így nyilatkozott:

A Gablini Cégcsoport örömmel képviseli Magyarországon az LEVC-t, amely prémium elektromos járműveiről ismert, az innováció és a fenntartható jövőről való gondoskodás pedig egyik sarokköve a cégünknek. Magyarországon az elsők között értékesítünk modern elektromos járműveket, mert úgy gondoljuk, van igény idehaza az egyre nagyobb hatótávolságú kishaszonjárművekre és taxikra. Úgy véljük, az LEVC új, innovatív termékei tökéletesen illeszkednek portfóliónkba.”

Természetesen a LEVC képviselője is beszélt arról, miért választották Magyarországot. Ebben nagy szerepe volt zöld rendszámnak, a kapcsolódó adókedvezményeknek ,az elektromos autókra igényelhető állami támogatásnak.

A TX taxi mellett a hasonló stílusjegyekkel operáló VN5 furgon is kapható lesz Magyarországon. A nevezéktanban a VN a „Van”-re utal, mint furgon, míg az 5 arra, hogy 5 m3-es a raktér, amiben így elfér két EUR raklap. A rakomány tömege 800 kg lehet. Az autó hátsó ajtói ráadásul 60-40 arányú osztást kaptak, a könnyebb ki-be pakolás végett.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!