Képeken a Volkswagen ID.5

0

A Volkswagen a tesztelés utolsó szakaszába ért az ID.4 modellre hasonlító, de annál kevésbé családbarát, sportos autójával, amit várhatóan ID.5 névvel fognak piacra dobni 2021-ben. Nemrég a Nürburgringen, és annak környékén, közforgalomban szúrták ki erre szakosodott fotósok, szinte álcázás nélkül. Elég érthetetlen viszont, hogy mire gondoltak a Volkswagennél, amikor a hűtőrácsot egy a KIA modellekére hajazó formával próbálták eltakarni. Talán azt gondolták, hogy ezzel át tudnak verni valakit?

Ezen az érdekes megoldáson kívül, ami részben az első lámpákat is fedi, nem rejtegették az autót, az teljes terjedelmében látható maradt. A prototípus eleje szinte megegyezik a közelmúltban bemutatott ID.4 homlokfalával, de ahogy hátrafelé haladunk, egyre több a változás, az autó hátulja pedig teljesen máshogy néz ki.

Az ID.4-nek is egyre alacsonyabb a tetővonala hátrafelé, de egyáltalán nem nevezhető kupénak, ellentétben ezzel a prototípussal, aminek a B oszloptól hátrafelé erős lejtésnek indul a tetősíkja, megváltoztatva ezzel az autó teljes megjelenését, sportosabbá téve azt. Ugyanazt láthatjuk most a Volkswagentől, mint amit a BMW csinált az X3 és annak bátrabb vonalvezetésű változata, az X4 esetében. Az elektromos autók világában azonban ennek a kialakításnak lehet valós értéke és praktikuma, hiszen ez a forma jobban el tudja vezetni az autó hátuljánál kialakuló turbulens légáramlatokat, így hatékonyabbá téve azt. Ki tudja, talán pár kilométer is hozzáadódhat a hatótávhoz az ID.4 alapváltozatához képest, még akkor is, ha ugyanazt a hajtásláncot és akkupakkot is szerelik mindkét modellbe.

Bár egyelőre semmilyen technikai részletet nem ismerünk erről a modellről, nem valószínű, hogy a hajtáslánc más lesz, mint amit az ID.4 esetében már bemutatott az autógyártó. Ez a modell szimplán az ID.4 kupé változata lehet (emiatt is tarthat a tesztelés az utolsó szakaszában, hiszen alapjaiban ugyanaz a két autó), ami várhatóan így is drágítja majd az alapverzióhoz képest, de az árkülönbség várhatóan nem lesz több 1 millió forintnál.