1,5 millió dollárért eladó egy megkímélt Tesla Roadster

0

Egy eredeti Tesla Roadster őrült drágán, 1,5 millió dolláros áron szeretne magának új gazdát találni, és úgy tűnik, hogy fog is, a Tesla első e-autóját ugyanis kifejezetten az ehhez hasonló finomságok gyűjtőinek szánják. Máris mutatjuk, hogy miért.

Az iparág indulása óta eltelt már jópár év, mostanra pedig néhányan azt gondolják, hogy az eredeti Tesla Roadster népszerű gyűjtőautóvá válhat. Már most is több példány fanatikusok garázsaiban, termeiben áll, hiszen igazi ritkaságszámba megy ez a modell, melyből csupán 2500 darab készült 2008 és 2011 között.

Vannak olyan szakmabeliek, akik – kissé talán elfogultan – azt vallják, hogy ez az autó indította el az elektromos mobilitás forradalmát, és arra késztette az autógyártás nagykutyáit is, hogy akkumulátorokkal és elektromotorokkal felszerelt és hajtott autókat építsenek.

A fent említett tulajdonságai miatt valódi értékét kifejezetten nehéz megbecsülni a Roadsternek, azt azonban mindannyian jól tudjuk, hogy minden annyit ér, amennyiért el lehet adni. Na most néhány autógyűjtő éppen ezt csinálja, tesztelve a piacot, valami elképesztően magas árat próbálnak előkészíteni a modellnek.

Néhány évvel ezelőtt is voltak már hasonló próbálkozások, akkor valaki megpróbált eladni egy korai Tesla Roadster „prototípust” 1 millió dollárért. A furfangos értékesítő megpróbálta különlegesnek feltűntetni az luxusverdát, de a prototípus jelző gyorsan értékét vesztette, amint kiderült, hogy valójában egy VIN 32-es modellről van szó (a 32. e-autó volt, ami legurult a gyártószalagról ebből a típusból). Korainak korai, de azért messze van a hirdetéstől. Abban az időben (ahogyan manapság is) egy Roadsters ára valahol 50000 és 70000 dollár között kezdődött (vannak és voltak is persze jóval drágábbak, de az 1 millió dollár elég túlzó volt).

Most pedig valaki újra rendkívül magas árat szabott egy – állítása szerint – különleges darabnak. Egy új, Svájcban megjelent lista szerint valaki rendelkezik a Tesla Roadster VIN 2500-zal, az utoljára gyártott eredeti Roadsterrel, amelyet valaha építettek, és eredeti állapotában, mindössze 200 km-es óraállással kínálja eladásra. Az ár 1390000 CHF, ami több, mint 450 millió forintnak felel meg:

A jármű leírásában a következőket írták:

„Egyedülálló lehetőséget kínálunk az utolsó Tesla Roadster, a VIN 2500 megvásárlásához. Ezzel az autóval nemcsak a legutolsó Roadster jött ki a gyárból, hanem egy igazán speciális módon készítették el és kondicionálták ezt a darabot. Ez az autó egyedülálló, csillogó fehér színű, speciális fehér és fekete belső díszítésekkel, teljes karbon dizájn csomaggal, egyedi karbon diffúzorral, VIN 2500 jelzéssel, fehér díszekkel a felniken és a Tesla csapat aláírásaival az akkumulátoron. A VIN 2500 soha nem volt regisztrálva, márványpadlón tároltuk gumiabroncs párnákon, és csak kb. 200 km-t futott, míg ide elhoztuk a gyárból. A kormánykerék, a kézifékek stb. eredeti védő fóliázása még mindig fent van. Természetesen az akkumulátort ideális szinten tartottuk, és az autó teljes karbantartását is többször elvégeztük. Képzelje csak el, hogy épp most mulasztja el a lehetőséget, mint mindenki más a Ferrari 250 GTO kapcsán például, mielőtt az árak valóban az egekbe szállnak. Most megszerezheti ezt a világ legértékesebb autógyártója által gyártott nagyon különleges, gyűjteménybe illő elektromos bestiát.”

Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!  

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”