Érkezhet a BMW saját elektromos platformja

0

Érezhető némi belső nyomás a BMW háza táján a kizárólag elektromos platform létrehozásával kapcsolatosan, ezzel együtt pedig változtatnak azon a sokat hangoztatott stratégiájukon, melynek értelmében ugyanarra a platformra több különböző hajtási opcióval rendelkező autót építenek majd.

2018-ban a német autógyártó bemutatta ötödik generációs elektromos hajtáslánc-technológiáját, melyet először az iX3 elektromos SUV-ben használnak majd. Ezzel esik egybe az a történet is, hogy a BMW öt év alatt nem bocsátotta ki új, teljesen elektromos járművet, és most, két évvel később az márkának még mindig nem sikerült bevezetnie a piacra a várva várt újítást.

Azt már megszokhattuk, hogy a BMW hozzáállása az elektromos járművekhez rendkívül óvatos. Az eredeti ötlet szerint az autógyártó elkészíti az ötödik generációs elektromos hajtóművet annak érdekében, hogy a meglévő járműflotta felszerelhető legyen elektromos erőforrással, függetlenül a platform milyenségétől. Ezáltal a BMW minden modellje benzinmotoros, hibrid vagy teljesen elektromos változatban is rendelhető lett volna, és az építés sem igényelt volna hatalmas átalakításokat, ugyanazon a gyártósoron meg tudták volna ezt oldani.

Most azonban kiderült, hogy a vállalaton belül igencsak erős nyomás tapasztalható egy kifejezetten az elektromos modellekre adaptált platform megépítésére (az ilyen platformok esetében kifejezetten az e-autók speciális alkatrészeinek, mint az akkumulátor, annak hűtése, vagy az inverter elhelyezése megoldott, nem igényel minden speciális esetben más és más mérnöki megoldást).

Manfred Schoch, a BMW Csoport Üzemi Tanácsának elnöke elmondta a Der Spiegelnek, hogy a német autógyártónak saját, kifejezetten elektromos modellekhez készített platformra van szüksége:

„Csak a saját e-architektúránkkal tudjuk teljes mértékben kihasználni az elektromos járműveink előnyeit.”

A magazin szerint Schoch nem egyedül találta ki a nyilatkozatában elhangzottakat, a dedikált platform ötletében a BMW több vezetője is egyet ért vele, úgy gondolják, egy e-padlólemez megléte segítene nekik a versenyben, továbbá olyan előnyökhöz juttatná őket, melyekkel már több márka rendelkezik.

A bajorok elkészítették az i3-at ezelőtt jónéhány évvel, és valami hasonló történt velük, mint a Nissan Leaffel. Elhaladt feledtük az idő, és a Japánok ezt fel is ismerték, az Ariya bemutatója kapcsán arról beszélnek a vezetők, hogy szüksége volt a márkának némi frissítésre elektromos fronton. Hasonló lavinát indíthat el a BMW, hiszen egy platform megépítésével – nagyon egyszerűen fogalmazva – az elektromos autógyártás nehezén túl lesznek, és onthatják magukból az újabbnál újabb modelleket. Már ha akarják.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”