A Volkswagen saját szoftvert fejleszt az autóira

0

A Volkswagen már jó ideje szoftverproblémákkal küzd, melyek talán most végre megoldódni látszanak. Christian Senger, a cég szoftver részlegének igazgatója bejelentette, hogy saját szoftvert fognak fejleszteni, az okostelefonoknál látott rendszerek mintájára. Az elnök erről egy online prezentáció keretein belül beszélt.

Senger elmondása alapján a probléma az, hogy a cég jelenlegi rendszere túlságosan függ más szolgáltatóktól, és nem egységesen házon belül fejlesztették. Ezen a gyakorlaton akarnak most változtatni, így inkább saját szoftvert fejlesztése mellett döntöttek.

A prezentációt követő kerekasztal beszélgetésen megkérdezték tőle, hogy sikerült-e megoldaniuk az ID.3 szoftverével kapcsolatos problémákat és hogy milyen hatása lesz ennek az ID.4-re? Senger erre a kérdésre konkrétan nem válaszolt, helyette kiemelte, hogy egy nagyon új, egyedi megoldással rukkolnak elő. Elmondta továbbá, hogy ezentúl nem minden autóra fejlesztenek külön szoftvert, hanem egy egységes rendszer lesz, amit folyamatosan fejleszteni fognak.

Az új szoftverfejlesztő részleg, körülbelül fele Európában, pontosabban Németországban kap helyet, a csapat kb. 30 százaléka Kínában fog tevékenykedni. A többi fejlesztő pedig szétszórtan a világban fog dolgozni, Észak-Amerikában, Indiában, Izraelben és még további más országokban is jelen lesznek. 2020 végéig 5000 alkalmazott fog dolgozni az új szoftverfejlesztő csapatban. A céljuk az, hogy 2025-re az autóik 60 százalékába a saját szoftverük kerüljön.

Az átmenet a Volkswagen MEB platformjára épült autóival kezdődik 2020-ban melyet 2022-ben a PPE EV platformra épült modellek követnek és 2025-től pedig már minden egyéb járműben is megtalálható lesz.

Megkérdezték Sengert, hogy miért olyan biztos abban, hogy a Volkswagennél is olyan sikeres lesz az a szoftverközpontú megközelítés, ami a Teslánál már bevált? Erre azt válaszolta, hogy alapjaiban alakítják át a cég struktúráját, a szoftverfejlesztőknek nagyobb önállóságot biztosítanak és megadnak számukra minden szükséges felszerelést és erőforrást, így minden adott ahhoz arra, hogy csak a szoftverekre összpontosíthassanak.

A bemutatóban kevés információ hangzott el olyan alapvető funkciókkal kapcsolatban, mint a navigáció, útvonal tervezés, szórakoztatás vagy például a frissítések. Senger csak arról beszélt, hogy ez egy felhő alapú rendszer lesz, ezáltal mindig naprakész lehet. Továbbá kiemelte, hogy a céljuk az, hogy minél inkább ügyfél-központú funkciókat fejlesszenek.

Talán most végre pont kerülhet erre a Volkswagennél már jó ideje húzódó történet végére.