Nissan Leaf akkumulátor csere – 64 kWh és 364 kilométer

0

A régi Nissan LEAF tulajdonosainak lehetősége van a 24 kWh-os akkumulátort egy 64 kWh-osra cserélni, amivel jóval nagyobb hatótávolságra tehetnek szert, anélkül, hogy egy újabb kiadású elektromos autót vásárolnának.

A Nissan LEAF egyike volt azon úttörő járműveknek, amely befolyásolta a mai elektromos járművek irányzatát. Viszont a 2010-es megjelenésével nem egy mai darabnak számít. A 24 kWh-os akkumulátorával, valamint az ezzel járó 113 km-es hatótávolsággal nem tartozik a legjobbak közé, pláne nem a mai piacon.

Mivel viszont újdonságnak számított a korában, a kinézete is megnyerő volt, illetve amit ígért teljesítette, sokan megvették és megszerették. Annyira, hogy nem is döntöttek váltás mellett azóta, mondván, hogy a kis akkumulátor elég a mindennapos városi használatra.  Azonban most már van lehetőség egy jóval nagyobb akkumulátor csomagra való váltásra a korai Nissan LEAF-ek esetében. A fenti, Spanyolországban készült videóban látható, ahogyan a 24 kWh-os akkumulátort egy sokkal nagyobb, 64 kWh-osra cserélik ki.

A videóból nem úgy tűnik, mintha egy eredeti LEAF modellhez tartozó akkumulátorral cserélnék ki a régit, ez valószínűleg egyedileg készített, LG Chem cellákból álló egyedi darab. Egyetlen aggodalomra okot adható tényező az extra akkumulátor hűtés hiánya, ami esetleg csökkentheti az aksi életét hosszútávon.

Miután az új akkumulátor behelyezése megtörtént, újra programozzák a járművet, hogy az tisztában legyen a megnövelt kapacitásával. Érdekel, hogy mennyit is lehet ezzel a beavatkozással nyerni? Egy teljes feltöltéssel 364 km megtételére lesz így képes az autó, ami igencsak meggyőző, és kompetitív kihívója lehet még akár a mai elektromos autó modellek számára is.

Egy 48 kWh-os akkumulátor (az eredeti kétszerese) behelyezése 9500 és 11 000 euró körül fog alakulni, ami forintba átszámolva körülbelül 3-4 millió. Az eddigi információk szerint a 64 kWh-os ennek az árnak a másfélszerese lehet.

Mi nagyon izgatottan várjuk ezt a módosítási lehetőséget, hiszen egy régebbi Nissan LEAF tulajdonos egy új autó áránál jóval kevesebbért juthat hozzá egy meggyőző hatótávolsággal rendelkező járműhöz.

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.