A CATL készen áll a Tesla 1 millió mérföldet bíró akkumulátorának gyártására!

0

Sokszor beszéltünk már az e-autók legfontosabb komponenséről és egyben jelenlegi leggyengébb pontjáról, az akkupakkról. Ez az autó legdrágább része és gyakorlatilag meghatározza, milyen hatótávot tudunk autózni. A másik fontos tulajdonsága ennek az akkupakknak, hogy mennyi lesz a várható élettartama. A mostani technológiával kapcsolatban is vannak tévhitek, de a Tesla új fejlesztésű akkumulátorai minden kétséget kizáróan korszakalkotó fejlesztések lesznek.

A Tesla a titkos Roadrunner projekt keretein belül dolgozik egy új akkumulátortechnológián. A cél hosszú távon egyrészt az, hogy a cég által gyártott autóiba a saját akkumulátorai kerülhessenek, másrészt az, hogy az előállítási költséget levigyék a 100 dollár/kWh állomhatár alá. A projekten Jeff Dahn és csapata dolgozik Kanadában, felhasználva a már korábban a Maxwelltől megvásárolt technológiát is.

A másik fontos információ, amit megtudhattunk, hogy az akkumulátorokat a Tesla kínai partnerével, a CATL-lel közösen fejleszti és fogja majd gyártani. 

És mai cikkünk itt kapcsolódik a történethez, hiszen a Reuters után a Bloomberg számolt be az újdonságról, pontosabban arról, hogy Zeng Yuqun, a CATL igazgatója szerint ők készen állnak az új akkucella gyártására!

„A Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) készen áll az akkumulátor legyártására, ami kibír 16 évnyi, vagy 2 millió km használatot. Ha valaki kéri, mi készen állunk a gyártásra!”

A riport további részében Zeng elmondta, hogy ő és Elon Musk folyamatosan egyeztetnek az aktualitásokról.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!