Brutálisak a Tesla Model 3 márciusi eladásai

0

Európában ugyanis sikerült visszajutnia a rangsor csúcsára, de a Renault ZOE közvetlenül mögötte üldözi, próbál az élre állni.

Az plug-in hibrid hajtású autók európai eladásai is pozitívan leptek meg minket ebben az időszakban, mivel a koronavírus-járvány elharapózása és a hónap második felében szükségszerűen bekövetkező leállások ellenére is biztató eredményeket produkált a szegmens. Rossz hír azonban, hogy az április valószínűleg nem lesz ilyen jó.

Annak ellenére, hogy a teljes autóértékesítés a múlt hónapban 52 százalékkal esett vissza, az EV Sales Blog jelentése szerint a hibridek 41 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, elérve ezzel a 84 349 eladott darabszámot a kontinensen, és kiemelkedő 9,9 százalékos piaci részesedést szereztek az új autók eladásai között (beleértve a 6 százaléknyi tisztán elektromos autókat is).

Nem csak a március, hanem 2020 első negyedévének eladási adatai is magasak voltak, 228 945 új értékesítés, melyből 7,5 százalékos piaci részesedéssel bírtak az elektromos hajtással valamilyen formában rendelkező, külső energiaforrásról tölthető akkuval rendelkező járművek. 2019. ezen időszakában a piaci részesedés 3,6 százalék volt.

Mik voltak a legnépszerűbb modellek?

A Tesla Model 3 megismételte azt, amire már többször képes volt. Szinte a semmiből márciusban 16 121 Model 3-at szállítottak ki, több pozíciót ugorva ezzel egészen az első helyig. Ennek eredményeképpen mind a márciusi, mind pedig az éves eladások viszonylatában is ez a modell vezet. Nagyon jó eredmény, de az előző év azonos időszakához képest bekövetkező 8 százalékos emelkedés – összehasonlítva a plug-in eladások átlagosan 82 százalékos növekedésével – azt mutatja, hogy a többi márka gyorsan fel fog zárkózni.

Európában a második legkelendőbb modell a Renault ZOE volt, bár márciusban a 4334 eladott darab már kevesebb volt, mint a 2019 márciusában produkált számok. Az első negyedévben elért 20 584 eladással a ZOE versenyben maradt a vezető pozícióért a következő negyedévben. A harmadik helyen a Volkswagen e-Golf zárt, az év eleje óta eladott 10 506 e-autóval.

Említést érdemel az Audi e-tron is. Márciusban 3522 darabot adtak el, éves szinten pedig már 8288 darabnál járnak 2020-ban, ez pedig már nincs messze a dobogótól. Más aspektusból közelítve a témát, az Audi annyi elektromos SUV-t adott el, mint amennyi Model S-t (1442 db) és Model X-et (1294) összesen el tudott adni a Tesla. Legyen ez figyelmeztetés a Tesla számára.

A 20 legnépszerűbb elektromos autó:

Nem szabad elfelejtenünk, hogy éppen egy világjárvány kellős közepén állunk, mely időszakban a vezető gazdasági hírek között olyan abszurdumok találhatók, mint például a negatív olajárfolyam, vagy hazai viszonylatban a csaknem felére csökkenő OTP részvényárfolyamok. Ilyen körülmények között próbáljuk levonni a következtetéseket az elektromos autók világában az előző évek eredményeivel összehasonlítva, és növekedést tapasztalunk. Ezek azért mindenképpen biztató mutatók.

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”