A tudósok figyelmeztetnek: az akkumulátor komponensek vehetik át az olaj szerepét

0

Az elektromos autók sok tulajdonságuk miatt szerethetők: csendesek, hatékonyak, zöldek. Sokak szerint a jövő közlekedési formái, mások a környezettudatosság miatt választják. Az elektromos autózás egy alacsony szén-dioxid felhasználású társadalomhoz vezethet, azonban biztosra kell mennünk, hogy az akkumulátorok gyártásánál nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint az olaj esetében.

Ennek érdekében tudósok a világ nagy részéről összegyűltek, hogy ajánlásokat írjanak össze. A Science magazinban jelent meg a publikáció, melynek célja, hogy megelőzhessük az üvegházhatás növekedését.

Az akkumulátor gyártás egyik fő problémája, hogy a komponensek nagy része bányászatot igényel, nehezen elérhető helyekről. Vegyük például a kobaltot. A legnagyobb része – 64% – Kongóból származik. A költségek csökkentése érdekében gyerekek és nők dolgoznak rossz körülmények között. Az egyik fontos szempont lenne a megfelelő munkakörülmények létrehozása.

A kobalt mellett számos ásvány szükséges az akkumulátorok gyártásához. Az új technológiák csökkenthetik a szükségletet, azonban a tudósok figyelmeztetnek, hogy ezeknél a technológiáknál más anyagok kerülnek előtérbe. A kobalt és a nikkel a kutatások szerint egyre több helyen helyettesíthetők más, olcsóbb anyagokkal, amiket bányászni is könnyebb lehetne. Ennek ellenére nagy odafigyelést igényel a terület, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint az olaj esetében.

A megfelelően környezettudatos társadalomhoz a tudósok szerint a következőkre van szükség:

„2015 és 2050 között a globális EV készletnek 1,2 millióról 965 millió személygépkocsira kell növekednie, az akkumulátorok tárolási kapacitásának 0,5 gigawatt-óráról (GWh) 12 380 GWh-ra kell megnőnie, és a telepített napelemek fotovoltaikus kapacitásnak 223 GW-ról 7 100 GW-ra kell változnia.”

Továbbá:

„Egy kutatás szerint a várható igény 14 fémre – köztük a réz, kobalt, nikkel, lítium – rendkívüli mértékben növekedni fog a következő évtizedekben. Egy másik kutatás szerint az igény növekedése 2015 és 2060 között az elektromos autó akkumulátorokhoz 87 000%-os, a szélenergiához 1000%-os, a napenergiához pedig 3000%-os lesz.”

Ahhoz, hogy ez a hatalmas nyomás ne okozzon társadalmi és környezeti problémákat, be kell tartanunk néhány szabályt. Ha egy adott alapanyag kizárólag egy országban található meg, akkor ez a jövőben az országok közötti konfliktushoz vezethet. Ennek elkerülése érdekében további lelőhelyek felkutatására van szükség. Ennek egyik lehetséges formája a nemzetközi vizek átvizsgálása. Néhány tudós bizonyítékokat talált ritka anyagok fellelhetőségére Japán mellett.

Egy másik fontos alapelv a munka gépiesítése, ami a nem megfelelő munkakörülmények és nem megfizetett munkások kérdésére jelenthet megoldást, valamint a hatékonyság növelés is pozitív hatással van az akkumulátorok körül kialakult helyzetre.