Otthoni fali töltőket mutatott be a Volkswagen!

0

Elektromos autó tulajdonosának lenni jó dolog, de aki nem az utcai töltőkre akar vagy tud hagyatkozni, annak otthon kell majd autóját töltenie. Ennek egyik módja az autóhoz adott 230V-os EVSE, vagyis a „töltőkábel”, de hosszú távon nem ajánlatos használni, már csak azért sem, mert a háztartási fali konnektorokat nem ekkora igénybevételre tervezték, ami sok esetben hosszú órákon át fent áll.

Érdemes tehát beszerezni falra szerelhető töltőt otthonra, ami megkönnyíti az életet, nem terheli a ház elektromos csatlakozóit és nem kell az autó kábeleit minden töltés után elpakolni…
Erre az igényre adta meg most a Volkswagen a választ, hiszen legújabb elektromos autója mellé elérhetővé teszi saját tervezésű fali töltőállomását, aminek az „ID.Charger wallbox” nevet adta.

ID.Charger wallbox

A töltő 3-féle kiépítésben lesz megvásárolható, melyek tudása és ára is különbözik egymástól:

ID.Charger: ez az alapverzió, ára 399 euró és rendelkezik beépített Type2 kábellel. Segítségével akár 11 kW-al is tölthetjük autónkat, ami ráadásul dizájnban is illeszkedik majd az ID. modellek dizájnjához. a töltőket november végétől lehet majd megvásárolni a Volkswagen kereskedésekben, vagy az interneten.

ID.Charger Connect: Itt megkapjuk az alap töltő tudását, amihez hozzájön a hálózati funkciók támogatása is (WLAN, LAN, LTE). Segítségével és egy okostelefon alkalmazással már monitorozhatóak különböző paraméterek. Ára 599 euró.

ID.Charger Pro: 849 eurós árával ez lesz a top kivitel. Ez a töltő már beépített mérőórával is rendelkezik majd, elősegítendő az ehhez kapcsolódó funkciók megjelenítését. A mobilhálózaton szükséges működés feltételeit és költségeit az ár már magában foglalja, a töltő teljes élettartamára.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. „e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!