Hivatalosan is bemutatkozott a Skoda Superb plug-in hibrid verziója!

0

Nagy nap volt a május 23 a Škoda életében, legalábbis e-autós szemmel mindenképpen. Két elektromos Škoda is bemutatkozott a nagyközönségnek, ebből az egyik jelen cikkünk alanya. De mindenképpen megemlítenénk a másik elektromos Škodát is, ami az Up! alapjára épített Škoda citigo eiV.

A Superb plug-in hibrid a 2020-ban érkező facetlift bemutatásával együtt került említésre, ami gyakorlatilag egy „jóárasított” Vokswagen Passatként is felfogható. Külső tekintetében a szokásos apró, de olykor sokat mutató részletek kerültek frissítésre, ami itt most a teljesen LED-es első és hátsó lámpák mellett az újszerű Škoda felirtat meglétét mutatja.

A belső is megújulva várja a vásárlókat, többek között az „új” fedélzeti rendszerével, amit már megismerhettünk a konszern korábbi járműveiből.

A külső-belső dolgok alaposabb elemzését meghagynánk azon autós médiumoknak, akik erre szakosodtak, mi most inkább a plug-in hibrid rendszert nézzük meg tüzetesebben! A belsőégésű motor ebben az esetben még az 1,4 TSI lesz 156 LE (115 kW) teljesítménnyel, amit kiegészít egy 85 kW-os (115 LE) elektromos motor. A váltó természeten DSG automata lesz, amit már a Passat GTE-ből (tesztünk első és második részét ajánljuk azoknak, akik még nem olvasták) is megismerhettünk.

A rendszer összteljesítménye így akár 218 LE (160 kW) is lehet. A 13 kWh-s akkucsomag a testvér Passat GTE frissített verziójában szintén elérhető lesz, ahogyan a Superb esetében is. A tisztán elektromos hatótáv 55 km (WLTP) körül várható, míg a benzintank teljes kihasználásával ez a táv 850 km körül alakulhat. Sajnos a csomagtartó méretéből levesznek az elektromos meghajtás elemei, a ferde-hátú modell esetében 625 helyett 485 literrel, míg a kombi esetében 66 liter helyett 510 literrel kell számolnunk.


Hasonlóan a tisztán elektromos citigo e-hez, a Superb plug-in hibrid is 2020-ban rajtolhat el a piacokon, Ambition, Style, Sportline és L&K nevű felszereltségi szinteken!

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!