Az ötlet nem új a Porsche részéről, hiszen 2011-ben már volt egy hasonló próbálkozása a márkának. Akkor is már kísérleti jelleggel megoldották azt, hogy tisztán elektromosra cserélték a belsőégésű hajtásláncot. Ez az autó akkor Boxster E néven futott és egy összekerék meghajtású, dupla elektromos motorral szerelt járművet jelentett. A motorok egyenként 121 LE teljesítménnyel mozgatták meg a kasztnit, 270  Nm mellett, tehát összesen 242 LE-ről és 540 Nm nyomatékról beszélhetünk.

Akkoriban az autó gyomrában egy 29 kWh-s, folyadékhűtéses lítium-ion akkucsomag lapult, közel 170 km hatótávot adva az autónak. A kísérletek része volt egy 1 motoros verzió is, ebben csak a hátsó tengelyt hajtotta meg egy elektromos motor.

Az alapok tehát már adottak és a Taycan idei érkezése csak erősíti majd a Porsche elektromos meghajtás iránti elköteleződését. Oliver Blume Porsche főnök szerint ha lesz elég nagy igény egy elektromos Boxsterre, elgondolkodnak annak megalkotásán, természetesen a Taycan-által prezentált technológia felhasználásával. Ám hozzátette, létva a megnövekedett érdeklődést, erősen gondolkodnak egy belépő szintű elektromos Porsche létrehozásán, amit a Boxster elektromos változata testesítene meg.

Regisztrálj az új fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. Regisztrálj még ma! “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/