Most már tényleg megéri elektromos autót venni

0

A LeasePlan flottakezelő cég frissen kiadott, éves Car Cost Index elemzése szerint költségek tekintetében az elektromos autók ma már több európai országban is versenyképes alternatívái a benzin- és dízelüzemű járműveknek. A 21 európai országot érintő kutatásból kiderül, hogy Magyarországon a legalacsonyabb az elektromos autók havi átlagos fenntartási költsége, és a kontinensen egyedülálló módon hazánkban nem kell gépjármű, cégautó- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési illetéket fizetniük az ilyen járművek tulajdonosainak. Az elemzés megállapította továbbá, hogy több európai országban is egyre kevésbé költséges az elektromos autók fenntartása a hagyományos meghajtásúakéhoz képest. Van, ahol egyenesen olcsóbb is, ami ígéretes jele annak, hogy az e-autók elterjedése általános trend lehet a közeljövőben.

A LeasePlan átfogó riportja 21 európai országban vizsgálta a kis- és közepes méretű autók (B és C szegmens) fenntartási költségeit a vásárlást követő első 3 évben, évi 20 000 km megtétele mellett. A kutatás készítése során a vállalat minden olyan költségtételt számításba vett, amely a különböző országokban felmerülhet ezzel kapcsolatban, így az üzemanyagot, az adókat, a biztosítást, a karbantartást és az értékcsökkenést is.

  • A gépkocsi-fenntartási költségek jelentősen eltérnek Európa különböző országaiban: Lengyelországban 448 euró, míg Olaszországban 761 euró havonta ez az összeg. Magyarországon 479 euró a havi átlag, egész Európában pedig 616 euró.
  • A GDP arányában vizsgálva az olasz, a finn és a belga autósoknak kerül a legtöbbe fenntartani az autót, míg ír, lengyel, magyar és svájci társaiknak a legkevesebbe.
  • Az elektromos autózás költségei jelentős szórást mutatnak Európában. Magyarországon a legalacsonyabbak, ahol a havi átlag 597 euró. Olaszországban ezzel szemben havonta 986 eurót kell erre fordítani, vagyis itt a legdrágább a villanyautó-használat.
  • Norvégia az egyetlen olyan ország, ahol az e-autók fenntartásának havi átlagköltsége (670 euró) mind a benzines, mind a dízelüzemű autókénál alacsonyabb (731 illetve 722 euró). Magyarországon az 597 eurós havi átlagos fenntartási költség – ami bár Európában a legalacsonyabbnak számít – a benzin (393 euró) és a dízel (405 euró) meghajtású járművekéhez képest is jelentősen magasabb.
  • Norvégiában a legdrágább hagyományos meghajtású járművet használni. A benzines autó fenntartása 731 euróba kerül havonta, míg a gázolajjal működőé 722 euróba. Ez mindkét esetben mintegy 200 euróval haladja meg az európai átlagot. A különbség elsősorban a benzin- és dízelüzemű gépkocsikat érintő magasabb adókból, illetve általában véve a magasabb megélhetési költségekből adódik.
  • Sok más európai országban az elektromos autók tulajdonosai többet adóznak. A villanyautó-tulajdonosok 131 eurónyi adót fizetnek havonta a magasabb beszerzési árak miatt. Ez jóval több, mint a benzines (104 euró) és a dízeles (108 euró) járművek használóinak átlagdíja. A magyar adatok szerint hazánkban azonban egyáltalán nem kell ezzel a tétellel számolni, ami az elemzésben résztvevő országok között egyedülálló. Ráadásul az elektromos járművek beszerzéséhez Magyarországon tavaly májusig maximum 1,5 millió forintos állami támogatást is lehetett igényelni.
  • Az e-autósok sokat spórolnak az üzemanyagon. Átlagosan 39 eurót költenek áramra havonta, szemben a benzines és dízeles autósokra jellemző havi 110 és 78 eurós üzemanyagköltséggel.
  • Romániában a legolcsóbb benzines autót használni. A benzinüzemű gépkocsik fenntartásának havi költsége mindössze 353 euró az országban. A benzines autók után fizetendő gépjárműadó átlagos havi összege mindössze 50 euró, ami az európai átlag 48 százaléka. Románia után közvetlenül hazánk a második a sorban: nálunk havonta 40 euróval kerül többe a benzines járművek fenntartása, az adó ugyanakkor több mint a kétszerese a román értékeknek. Amennyiben viszont lízingeljük a benzines vagy akár a dízeles autót, visszaigényelhetjük az ÁFA-t.
[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

„Jó hír, hogy az e-autók már több európai országban versenyképesnek számítanak költségszempontból is. A Car Cost Index elemzésből azonban egyértelműen látszik, hogy több fontos területen, így például a gépjárműadózás és a töltési infrastruktúra terén is mielőbbi törvényhozói intézkedésre van szükség ahhoz, hogy az elektromos járművek Európa-szerte működőképes alternatívát jelentsenek. Használatuk a klímaváltozás elleni harc egyik leghatékonyabb módja, és fontos, hogy mindenki megengedhesse magának a zöldebb megoldást” – mondta Tex Gunning, a LeasePlan CEO-ja.

  • A LeasePlan Car Cost Index elemzéséről:
    • A LeasePlan „Car Cost Index 2017” elemzése letölthető innen: https://www.leaseplan.com/corporate/news-and-media/newsroom
    • A Car Cost Index elemzésben részt vevő 21 ország: Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Törökország.
    • Az elemzésben vizsgált gépkocsimodellek: BMW i3, Ford Focus/Focus Electric, Hyundai Ioniq, Nissan Leaf, Opel/Vauxhall Corsa, Renault Clio, Renault Zoe, Smart Fortwo, VW Golf/e-Golf és VW Polo. Az üzemanyagköltségek számítása a gyártók által megadott üzemanyag-fogyasztási adatok alapján történt.
    • A LeasePlan kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra teljes flottájában nullára csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A cég az EV100 nemzetközi üzleti kezdeményezés alapító partnere is, melynek célja, hogy felgyorsítsa az elektromos járművekre való átállást és a használatukhoz szükséges infrastruktúra kiépítését. A projektet a 2017 szeptemberében tartott ENSZ közgyűlés alkalmával a klímaváltozásért felelős csoport indította el.
  • Havi fenntartási összköltség ország és üzemanyagtípus szerint:
Benzin Dízel Elektromos
Ausztria €538 €497 €788
Belgium €590 €561 €898
Cseh Köztársaság €416 €425 €800
Dánia €642 €607 €914
Egyesült Királyság €538 €535 €719
Finnország €630 €637 €955
Franciaország €472 €475 €836
Görögország €468 €427 €953
Hollandia €604 €686 €705
Írország €506 €474 €852
Lengyelország €445 €359 €634
Magyarország €393 €405 €597
Németország €515 €489 €788
Norvégia €731 €722 €670
Olaszország €667 €628 €986
Románia €353 €363 €890
Spanyolország €477 €476 €952
Svájc €557 €516 €800
Svédország €631 €568 €770
Szlovákia €442 €416 €955
Törökország €492 €519
Átlagosan €536 €523 €819
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!