A Tesla Model S jelen pillanatban az egyik legjobb elérhető teljesen elektromos autó a piacon. Eddig pedig semmi sem hátráltatta a szárnyalását a modellnek. A rivális gyártók modelljei sem tudják vele felvenni a harcot sem megjelenésben, sem pedig teljesítményben. Ezért ha valakinek az ár nem számít akkor egyből adja magát a kérdés, hogy milyen elektromos autót válasszon.
Most pedig a Forbes alapkezelő és befektetési elemzője szerint változhat a helyzet, hiszen amellett, hogy más gyártók is egyre életképesebb megoldásokkal állnak elő, szép lassan a Model 3 normál ütemben zajló sorozatgyártása is beindul, ami egyszerre lehet jó, és adott esetben rossz hír a kaliforniai vállalat számára. A Tesla legutóbbi jelentése szerint mindössze, 10.930 Model S-t szállított le előző negyedévben a vásárlóknak, ami 11.4 százalékkal kevesebb az előző negyedéves számoknál, sőt, annál a 12 ezernél is, amit az előző év hasonló időszakában értékesített a gyártó.
Jim Collins szerint a jelenség párhuzamba hozható a Model 3 fellendülőben lévő gyártásával. Ugyanis a pozitív hírek hallatán sokan dönthetnek úgy, hogy az S modell számukra túl nagy és drága lenne, ezért inkább a 3-as modellre várnak. A Model S számainak visszaesése pedig más szempontból sem meglepő, hisz a jelenlegi vásárlási trendet figyelembe véve a városi crossover vagy SUV a slágertermék, ezért a szedánok kissé háttérbe szorulhatnak.
Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.