Nagy tervek a FCA-nál: összesen 10 elektromos autó

0

FCA (Fiat Chrysler Automobiles) karizmatikus vezetője, Sergio Marchionne már többször bírálta az elektromos autókat és az abba vetett hitet. A vezérigazgatónak még október elején volt egy kirohanása, ahol úgy nyilatkozott , hogy “az elektromos autó csak pénznyelő”. Az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak történő megfelelés nagyon nehéz a volumengyártók úgy, hogy közben érdemei profitot is realizálnak – jelentette ki Sergio Marchionne. A Fiat Chrysler vezére éppen ezért hangsúlyozta, a jövőben sokkal nagyobb figyelmet fektetnek az elektromobilitásra.

Azonban az ipar kétségtelenül halad előre, pár napja pedig az FCA is bejelentette a 2018 és 2022 közötti időszakra vonatkozó terveit. 2021 végére száműzni szeretnék a dízel technológiát a járműveikből és 45 milliárd euróból összesen 9 milliárd eurót költenek majd el az elektromobilitás területén 2022-ig.

Jelenleg a Fiat 500e és Chrysler Pacifica Hybrid furgon az egyedüli elektromosított modell az FCA kínálatában. 500e egy kiváló elektromos autó, azonban Marchionne megkérte az ügyfeleket, hogy ne vásárolják a tisztán elektromos modellt, ugyanis nagyon veszteséges a gyártása.

Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy újabb elektromos és plug-in modelleket akarnak kínálni 2022-re. Bár a Fiat márkának nem volt saját prezentációja az idei FCA konferencián, mint például az Alfa Romeonak, de azért Sergio Marchionne beszámolt a vonatkozó újdonságokról. Az egyik első lépés lesz, hogy a Fiat 500-asból, amely Európa legnépszerűbb modellje volt tavaly a kisautó kategóriában, tisztán elektromos (már írtunk róla) és hibrid változatot is készítenek majd. Az 500L és az 500X modellekből pedig hibrid változatokat dobnak majd a piacra, míg a Törökországban gyártott Fiat Tipot kivezetik majd az európai autópiacról. Ennek oka egyébként az, hogy a szükséges technológia alkalmazása, amely segítségével a modell megfelelhetne a környezetvédelmi előírásoknak, túlságosan költséges.

[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-bullhorn” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

Meglepő módon a Jeep-et akarják a legjobban elektromosítani. 4 darab teljesen elektromos modellt akarnak a piacra dobni 2022-ig. Köztük a Renegade, Compass, Wrangler, valamint a Cherokee vagy a Grand Commander kaphat elektromos meghajtást. Kiderült az is, hogy nagyon komoly potenciált látnak abban, hogy tovább erősítsék a Jeep, az Alfa Romeo és a Maserati márkákat. Az éves szinten átlagosan 7 százalékkal növekvő árbevételnek köszönhetően a cégcsoport egyszeri tételektől tisztított EBITDA-ja 13 és 16 milliárd euró között lehet 2022 végére. Ez az érték 2017 végén egyébként csupán 6,6 milliárd euró volt. A profitabilitás területén is nagy ugrásra számít a menedzsment, az üzemi marzs 9 és 11 százalék között alakulhat, míg tavaly 6,3 százalékos szintet értek el.

A Tesla meglehetősen gyorsan hajtja a luxusszegmenst az elektromos járművek piacán, ezért szinte az összes luxusautó gyártó már több EV programot jelentett be a közelmúltban. Kivéve a Maserati, de most változhat a helyzet, mivel minden modelljéhez kínálni fog elektromos meghajtást, és négy darab teljesen elektromos Maseratit dobnak piacra a jövőben.

A legérdekesebb rész pedig most következik, ahol látható, hogy milyen tisztán elektromos autókat akar piacra dobni az FCA 2020-ig.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]