Consumer Reports: nem ajánlott a Tesla Model 3

0

Közel két éve a kaliforniai elektromosautó-gyártó a Tesla nagy reményekkel harangozta be az olcsó Model 3-ast.  Ami mindenki számára megfizethető árazással érkezik.

Azonban a történések nem épp a tervek szerint alakulnak, ugyanis a tervezett menetrend szerinti gyártásnak a beindításával is gondok vannak közel két évvel a bejelentés után. Akik pedig abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy átvehették az autó indítókártyáit, gyakran elképesztő szoftveres és minőségi hibákról számolnak be. Külön erre most nem szeretnénk kitérni.

Azonban Amerika legnagyobb fogyasztóvédelmi szaklapja, az elismert és hitelességéről híres Consumer Reports is megkapta a megvásárolt példányát, amit egyből le is teszteltek. A Consumer Reports szerinti tesztek alapján nem ajánlják megvásárlásra a Model 3-at. Furcsa! Azonban még az elején illik tisztázni, hogy a Tesla és a Consumer Reports viszonya nagy jóindulattal sem nevezhető ideálisnak, így nem csoda, hogy az autógyártó rögtön ellenérzését fejezte ki a teszttel kapcsolatban.

A szaklap ugyanis elfogadhatatlannak tartotta, hogy az autó 60 mérföld/órás (96 km/órás) sebességről mindössze 46,3 méter alatt tudott megállni. Ez pedig minden korábban vizsgált, hasonló mérettel rendelkező autót messze alulmúl. Még a jóval nagyobb Ford F-150-es kisteherautó is 7 lábbal, azaz több mint két méterrel hamarabb áll meg mint a Tesla. Közölték, hogy a Model 3 fékútja 40.5 méterben lett meghatározva, ami a körülményektől függően természetesen változhat.

Továbbá a Consumer Reports állítása szerint mindent hitelesített körülmények között végeztek, és bár az autó egyszer 39,6 méter alatt is megállt, ezt az eredményt többszöri próbálkozás után, sőt egy másik, kölcsönkért modell esetében sem tudták még csak megközelítőleg sem megismételni.

Ezen kívül pedig még számos szoftverhiba is felütötte a fejét a teszt során, ami miatt több újraindítást is el kellett végezniük az autón. Plusz a futómű és a hátsó ülések kényelme sem nyerte el a CR tetszését. Annak ellenére, hogy az 563 kilométerese hatótávolsággal és a teljesítménnyel teljesen elégedettek voltak, kénytelenek voltak a „nem ajánlott” besorolásba tenni az autót. Ez pedig a Teslának és Elon Musknak a már meglévő negatív visszhangok mellett kifejezetten fájdalmas lehet.

Elon Musk pedig egy Electrec témával kapcsolatosan úgy reagált, hogy furcsállja az eredményt, ám elképzelhető, hogy egy szoftverfrissítéssel a jelzett probléma megoldható.

[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-bullhorn” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

A Tesla kapcsán egyre többet hangzik el a szoftverfrissítés kifejezés, egyesek szerint a vállalat már sokkal inkább hasonlít egy szoftverfejlesztő cégre, semmint egy autógyártóra. Mit gondolsz erről?

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!