Üzemanyag-választás okosan

0

A globális felmelegedés 80 százalékáért az emberi tevékenységek okozta szén-dioxid-kibocsátás tehető felelőssé, ami becslések szerint körülbelül 41 milliárd tonnát tett ki 2017-ben. Ezért a közlekedésben egyre nagyobb szerepet kapnak a környezetbarát járművek. Ezek elterjedését az állami szervezetek is szorgalmazzák, és különféle kedvezményekkel támogatják. A LeasePlan szakértői hasznos tanácsokat adnak arról, hogy milyen alternatív meghajtású járművekkel csökkenthetik károsanyag-kibocsátásukat, és ezzel együtt az üzemeltetési költségeiket a vállalatok.

A szállítmányozás komoly mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez: a közúti szállítás teszi ki az európai szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékát. Ezért egyre fontosabb, hogy a céges autóflottákban előtérbe kerüljön a fenntarthatóság, hiszen egy vállalati járműhasználó jelentősen több károsanyagot termel, mint azok, akik csak magáncélokra használják autóikat. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a környezetbarát megoldások hosszú távon alacsonyabb költségekkel is járnak, tehát Földünk megóvása mellett a szervezetek pénztárcáit is jobban kímélik. Ráadásul nem csupán a működtetési költség kisebb a zöldebb járművek esetében, de az adó is. A károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályozás ugyanis egyre szigorúbbá válik az Európai Unióban, és a szennyezőbb járművek használatát magasabb adóterhekkel büntetik. Szerencsére azonban több különféle meghajtású, környezetbarát jármű érhető el, amelyekkel a vállalatok akár nullára csökkenthetik szén-dioxid-kibocsátásukat.

Dízeltől a villamos energiáig

A benzines járművekkel szemben a legtöbb helyen általában a dízelüzemű autókra tekintenek úgy, mint „a tisztább alternatívára”. A legutóbbi felismerések alapján ezek szén-dioxid kibocsátása valóban alacsonyabb – kilométerenként átlagosan 120 g –, ugyanakkor az egyéb mérgező anyagok, különösen a nitrogén-oxid-tartalom miatt mégsem számítanak környezetbarát megoldásnak. Érdemes tehát egyéb lehetőségeket is feltérképezni, amelyek még kedvezőbb alternatívát kínálnak mind környezeti, mind költségszempontból.

Szóba jöhetnek például plug-in hibrid autók, amelyek villamos hálózatra kapcsolva is tölthetők. Ezeknél a járműveknél a hagyományos benzinmotor és az elektromos motor egy speciális hajtómű-kombinációval működteti az autót, és a külső áramforrás mellett a benzinmotor, a motorfék, illetve üzemi fék is tölti az akkumulátort egy generátoron keresztül. Általában egy ilyen jármű tisztán elektromos hajtással körülbelül 25-30 kilométert képes megtenni.

Választhatunk azonban egyéb alternatív üzemanyaggal hajtott járművet is. A sűrített földgázzal (Compressed Natural Gas, CNG) működő autók 20 százalékkal kevesebb károsanyagot bocsátanak ki, mint a benzines járművek, és 15 százalékkal kevesebbet, mint a dízelüzeműek. Egy ilyen autóban a motor élettartama hosszabb, mint más fosszilis üzemanyaggal hajtott társaiban, ráadásul 75 százalékkal csendesebb, és nem bocsát ki kellemetlen szagokat. Még a CNG-nél is jobb eredményekre képes a biogáz, amelynek összetétele megegyezik a CNG-ével, de biomassza fermentálásával állítják elő.

Zéró károsanyag-kibocsátást elektromos autókkal érhetünk el. A plug-in hibridekkel szemben a tisztán elektromos autók egyáltalán nem rendelkeznek belsőégésű motorral: a villanymotor és egy külső áramforrásról tölthető, nagy kapacitású akkumulátor felel a jármű haladásáért. Utóbbi kapacitása határozza meg a hatótávolságot is, tehát minél nagyobb az akkumulátor, annál több kilométert tud megtenni az autó egy feltöltéssel. Az elektromos autók használatának azonban egyelőre éppen a viszonylag alacsony hatótáv és a megfelelő töltőinfrastruktúra hiánya szab gátat, ezért a vállalatok bár nyitottak rá, jelenleg még óvatosak az ilyen típusú járművekre való áttéréssel.

Hol, mikor, melyiket?

A lehetőségek skálája tehát széles, így mindegyik cég kiválaszthatja a felhasználási területekhez és munkakörökhöz leginkább illeszkedő meghajtású autókat. A tisztán elektromos autók a városi és elővárosi közlekedéshez a legideálisabbak, mivel egyáltalán nem szennyezik a környezetet, és az egységnyi távolságra jutó költség is ennél a verziónál a legalacsonyabb. Figyelembe kell venni azonban a hatótávolságot és a töltési pontok elérhetőségét. A legkisebb hatótávval bíró elektromos autók 130-140 kilométert tudnak megtenni egyetlen feltöltéssel, ám a legnagyobb akkumulátorral rendelkező járművek esetében ez a távolság akár 400-500 kilométer is lehet. A Magyar Elektromobilitás Szövetség adatai szerint egy céges autó ma Magyarországon átlagosan napi 30-50 kilométert tesz meg, ezért az elektromos járművek számos munkatárs számára megfelelőek lehetnek. Azon dolgozóknál, akik rendszeresen hosszabb távot autóznak, inkább a plug-in hibridek vagy az alternatív üzemanyaggal működő járművek a megfelelők. Előbbiek képesek hosszabb ideig tisztán elektromos üzemmódban közlekedni a városban, benzinmotorral pedig több száz kilométert is megtesznek.

A tendenciák egyértelműen azt mutatják, hogy egyre nagyobb arányban alkalmaznak különféle környezetbarát autókat a vállalatoknál. Ezt támasztják alá a LeasePlan hazai adatai is: a cég által kezelt flottákban az elmúlt két évben közel 7 százalékkal csökkent az átlagos károsanyag-kibocsátás – mivel egyre több szervezet él a flottakezelő által kínált rugalmas konstrukciókkal és vált zöldebb autóra –, saját gépkocsiállományában pedig ez a szám megközelíti a 10 százalékot.

Úton a tisztább flották felé

Természetesen egyik vállalat sem tud egyik pillanatról a másikra átállni teljesen környezetbarát flottára, hiszen számos területre hatással vannak az ilyen jellegű változtatások. A LeasePlan szakértői azt javasolják a „zöldítésre” törekvő szervezeteknek, hogy első körben az érvényben lévő szabályozásokat és a szükséges módosítási lehetőségeket tanulmányozzák át. Ezen belül térképezzék fel a járműjogosultságokat, a választható járműveket, azok munkaköri célját, az éves futásteljesítményt, az átlagos napi futásteljesítményt és az ezektől való eltérés gyakoriságát. Ezt követően célszerű piaci megfelelőségi tanulmányt készíteni, amely áttekintést nyújt a támogató és korlátozó szabályozásokról. Ahhoz, hogy a módosításokat üzleti szempontokból is megfelelő indokokkal tudják alátámasztani, egy költség-haszon elemzésre is szükség van. Mindebben a LeasePlan szakértő partnerként segíti a cégeket, amelyek ezekkel a lépésekkel alaposan átgondolt stratégiát alakíthatnak ki a fokozatos átálláshoz, így az nem okoz fennakadást a mindennapi üzletmenetükben.

forrás: leaseplan.hu

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]