LSEV az első 3D nyomtatással készült e-autó

0

Az EXV és a Polymaker startup vállalatok előrukkoltak egy forradalmi megoldással, mégpedig 3D-s nyomtatókkal elkezdtek elektromos autókat gyártani.

A cég az LSEV nevet adta e-autójuknak ami 7500 dollárba fog kerülni, és mindössze három nap alatt elkészül. A cég szerint így sokkal gyorsabb és egyszerűbb lehet a tömeggyártása, aminek minden eleme nyomtatott lesz, kivéve a váz, üvegek, kerekek és a meghajtásért felelős motor. Na meg persze az akkumulátorok!

Az autót kétülésesre álmodták meg a tervezők, aminek a csúcssebessége a 70 km/óra és egyetlen töltéssel közel 150 kilométert tehetünk meg. Másfél méter magas, két és fél méter hosszú és 1,3 méter széles, az autó tömege pedig 450 kilogrammot nyom csupán. Tehát pont ideális városi autó lesz, bizonyos városokban.

57 darab műanyag alkatrészből áll, és a nyomtató pedig 25 kilogramm nyersanyagot használ fel az autók előállításához naponta. Stanley Lu, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy mikor megálmodták a 3D nyomtatott autót akkor számtalan előnyt is felvázoltak, mégpedig a legfontosabb talán a szabadság és kreativitás a tervezésnél, valamint a gyárak felszerelése is sokkal olcsóbb és egyszerűbb lehet. Mivel a 3D nyomtatás a leghatékonyabb nemcsak az autók hanem más eszközök gyártásánál is.

Ígéretek szerint 2019-től elérhető lesz Európában és Ázsiában is, töréstesztet egyelőre még nem mutattak!

[vc_video link=”https://youtu.be/g4XAy9FIrvk” align=”center”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!