Megnövelt teljesítménnyel debütál a teljesen elektromos Rimac hiperautó

0

Nem olyan rég, a Rimac egy teaser videót tett közzé új sportautójáról ami a Concept Two névre hallgat. Hogy marad-e a név, egyelőre még nem tudni, de az biztos, hogy az alapoktól megváltoztatott autót mutat be a horvát vállalat. Most azonban újabb információk láttak napvilágot a bemutatás előtt álló elektromos hiperautóról, amit a Genfi Autószalonon mutatnak be először.

Az Autocar legújabb információi szerint, az új jövevényt egy 120 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelik fel, ami bőven hozzájárul majd ahhoz, hogy a Concept One-t hatótávolság és teljesítmény tekintetében is felülmúlja. Ám ezen kívül a Concept Two egy 4-es szintű önvezető rendszert is kap. Az autó gyakorlatilag bármilyen forgalmi szituáció kezelésére képes lehet, mindezt a vezető beavatkozása nélkül. Kína legnagyobb akkumulátorgyártója, a Camel Group is beszállt mindegy 30 millió euróval a fejlesztésekbe, így már biztos, hogy valami teljesen egyedit tud bemutatni a horvát cég.

Nem is csoda, mivel a Tesla Roadster második generációjának bemutatója után a teljesítményt érintő célokon is változtatott a Rimac. Várhatóan 2.3 másodperc alatt éri el a 0-100-as gyorsulást az autó, amely mellé valószínűleg 370 km/órás végsebesség is társul.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!