A Rimac megcsillantotta elektromos fenevadját – videó

0

A Rimac még december elején előrukkolt egy képpel, amit a legújabb elektromos hiperautójáról készített. Ma pedig egy kis videót osztottak meg!

Az első példányt a Concept One-t mindössze 8 példányban gyártották le, ezek a modellek pedig jó alapokat szolgáltathatnak a következő modellnek. Az első modell sem volt semmi a maga 1224 lóerős teljesítményével és 1600 Nm-es nyomatékával, ami mindössze 2,5 másodperc alatt repítette 100 km/h-ra a hiperautót. Sajnos nem csak a Concept One-t repítette, hanem a népszerű Top Gear házigazdáját, Richard Hammond is! Lábtöréssel megúszta, az autó pedig teljesen megsemmisült!

A Rimac az utóbbi autós bejelentések után megszellőztette a következő elektromos hiperautójának a fotóját. A sötétített fotón sajnos nem sok látszik, ám jól észrevehető, hogy az első modellnél mindenképpen agresszívebb vonalvezetéssel rendelkezik. Ma pedig egy videót tettek közzé Facebook csatornájukon.

Úgy tudni, hogy a Concept Two erősebb és sokkal gyorsabb lesz, mint az egymillió dolláros árral rendelkező elődje.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy többet is kér érte a vállalat. A hírek szerint pedig az sem kizárt, hogy 100 darabot is legyártanak majd! A végleges modellt hivatalosan a 2018-as Genfi Autószalonon mutatják be ami március 8-án nyitja meg a kapuit.

[vc_raw_js]JTNDaWZyYW1lJTIwc3JjJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGcGx1Z2lucyUyRnZpZGVvLnBocCUzRmhyZWYlM0RodHRwcyUyNTNBJTI1MkYlMjUyRnd3dy5mYWNlYm9vay5jb20lMjUyRlJpbWFjQXV0b21vYmlsaSUyNTJGdmlkZW9zJTI1MkYxOTgzNTEzMzE4MzI4ODU5JTI1MkYlMjZzaG93X3RleHQlM0QwJTI2d2lkdGglM0Q1NjAlMjIlMjB3aWR0aCUzRCUyMjU2MCUyMiUyMGhlaWdodCUzRCUyMjMxNSUyMiUyMHN0eWxlJTNEJTIyYm9yZGVyJTNBbm9uZSUzQm92ZXJmbG93JTNBaGlkZGVuJTIyJTIwc2Nyb2xsaW5nJTNEJTIybm8lMjIlMjBmcmFtZWJvcmRlciUzRCUyMjAlMjIlMjBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeSUzRCUyMnRydWUlMjIlMjBhbGxvd0Z1bGxTY3JlZW4lM0QlMjJ0cnVlJTIyJTNFJTNDJTJGaWZyYW1lJTNF[/vc_raw_js]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!