giga press - keresési eredmények
Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést
Amíg nem muszáj, addig nem lesz elektromos márka a Dacia
Legalábbis az értékesítési és marketingigazgató szerint.
30 milliárd euróval alakul elektromos gyártóvá a Stellantis
Akkumulátorok, padlólemezek és komoly átszervezések érkeznek.
Ünnepélyes keretek között adják át az első Model S Plaid modellt
Az első új Model S tulajdonosának egy kis meglepetéssel készül a Tesla.
Elon Musk szerint 4680-as cellával érkezik az új Model Y
Elon Musk a Twitteren említette az erre vonatkozó infót!
Év végén indul az európai Tesla-gyár
Maga Elon Musk mondta az újságíróknak a váratlan látogatás alkalmával
Herbert Diess: „A Tesla a világ legértékesebb vállalatává válhat”
Herbert Diess elismerően nyilatkozott a Tesla második negyedéves eredményeiről, szerinte egyszer még akár a Tesla lehet a világ legértékesebb vállalata.
A CATL már ebben a hónapban elkezdi szállítani az olcsó akkumulátorokat a Teslának
Az olcsóbb LFP akkumulátorok a kínai modellekbe fognak kerülni!
Vajon miért járt Elon Musk Angliában?
Egy új gyár a cél?
Az Egyesült Királyságban is gyárat építhet a Tesla
Megalapozott források szerint a Tesla már a szigetországban nézelődik!
Lítium-vas-foszfát akkumulátor a Model 3-ban?
A Tesla jóváhagyási kérelmet nyújtott be a kínai kormányhoz
A Tesla zéró-kobalt akkumulátorának az ára hatalmas csapás lehet a belsőégésű motoros autók számára
Egyre érdekesebb adatok derülnek ki a Tesla új akkumulátoráról.
Akár 20%-al is olcsóbb lehet a kínai Model 3
Ha okosan intézi a dolgait a Tesla, akár 20%-al olcsóbban gyárthat Model 3-at Kínában!
Szétszedtem sorozat – OMNIK Szolár Inverterek
Folytatnám a „Szétszedtem” sorozatomat egy újabb kínai szolár inverterrel: ezúttal az Omnik nevű cég Omniksol-13k-TL / Omniksol-17k-TL / Omniksol-20k-TL triója van a soron.
Két éve nő az új autók széndioxid-kibocsátása: gondban vannak az autógyártók
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) június 24-én kibocsátott adatai alátámasztják, hogy 2018-ban az új személyautók széndioxid-kibocsátása immár második éve nőtt, 1,6 %-al meghaladva a 2017-es értéket.
Válogatás a legutolsó elektromos-autós cikkek utáni kommentekből
Varsányi Péter ismét eloszlat pár tévhitet az elektromos autózással és az akkumulátorokkal kapcsolatban.