Az elektromos autók terjedésének csak egyik hatóereje az, hogy mennyit adnak el belőlük. Az igazán fontos az, hogy tudnak-e eleget gyártani ezekből? Hiszen hiába venne valaki egy elektromos autót, ha nincsen belőle elég legyártva. Erre tipikus példa a napokban megismert MIC Model Y esete. A Tesla olyan jól árazta be a típust, hogy rengeteg vevő a már másik elektromos autóra befizetett előlegét kérte vissza és fizetett be inkább a Tesla SUV-jára. Ennek következtében órák alatt elfogyott az első negyedévre szánt Model Y gyártói kapacitása a sanghaji üzem tekintetében.
Ennek fényében nem meglepő az a Moneyshake által készített tanulmány, ami azt mutatja, hogy az elektromos autókat (is) gyártó vállalatok közül a Tesla adja el percre levetítve a legtöbb elektromos autót a vizsgált 10 autómárkán belül.
A Tesla óránként 42 autót ad el, vagyis nagyjából 1-1,5 percenként egyet. Órára bontva a Tesla után jön a kínai BYD (26 db), majd a szintén kínai BJEV (18 db) és a negyedik helyen találjuk csupán az első európai gyártót, ami a BMW. Az ő számaikat vélhetően az i3 dobja meg.
A tanulmány a továbbiakban kitér még pár aspektusra, például arra, hogy az egyes országok közül 10 000 emberre vetítve mennyi e-autót adnak el naponta, íme a Top10:
- Norvégia – 148
- Svédország – 41
- Hollandia – 40
- Kanada – 15
- Németország – 13
- Anglia – 11
- USA – 10
- Franciaország – 9
- Kína – 7
- Korea – 5
A Moneyshake megvizsgált 15 autómárkát is, hogy miként álnak az NEDC-szerinti szén-dioxid kibocsátás átlagával. Sajnos az utolsó a Jaguar Land Rover lett, őket is igazából az indiai TATA márka által okozott kibocsátás húzta vissza az utolsó helyre:
- Tesla – 0 g/KM
- MG-SAIC – 105.75 g/KM
- PSA Groupe – 105.8 g/KM
- Toyota-Mazda – 113.9 g/KM
- Mitsubishi Motors – 115.1 g/KM
- BMW Group – 116.4 g/KM
- Hyundai – 118 g/KM
- Honda Motor Group Europe LTD – 120.1 g/KM
- Renault – 121.3 g/KM
- Ford-Werke GMBH – 123.5 g/KM
- Suzuki Pool – 125 g/KM
- KIA – 127.5 g/KM
- VW Group PC – 131 g/KM
- Daimler AG – 133.6 g/KM
- Tata Motors Jaguar Land Rover – 174.2 g/KM