Végre kiderült, mennyibe kerül az autó, amelyre a városi kisautók rajongói évek óta várnak. Kínában 99 900 jüanért, azaz 14 900 dollárért kezdték árulni az új Smart #2 Premium változatát, amely a legendás fortwo szellemi örököse, és megtartotta a márka jellegzetes kétajtós, kétüléses felépítését. A globális modellnek szánt autó a Párizsi Autószalonon debütált, és a Mercedes-Benz globális dizájncsapata tervezte. Magyar szemmel a legfontosabb kérdés persze az, hogy mit jelent ez a kínai ár az európai, illetve a hazai piacra nézve.
Ennyibe kerül a Smart #2, és ezt kapjuk érte
A kínai alapár forintban az aktuális árfolyamon 4,8 millió forint körül van. Ez azonban nem közvetlenül irányadó, hiszen az európai árakat a vámok, az áfa, a szállítás és a felszereltségi különbségek is befolyásolják. Az ár ugyanakkor nem fapados autót takar. A beltérben 12,8 colos lebegő érintőképernyő fut Flyme Link rendszerrel, mellette 8,8 colos digitális műszerfal, háromküllős kormány, 256 színű hangulatvilágítás, fűthető kormány és ülések, valamint Sennheiser hangrendszer szolgálja a kényelmet. A biztonságról akár hét légzsák gondoskodik, köztük egy távoli oldali (far-side) légzsák, emellett 16 aktív és passzív biztonsági funkció, például adaptív tempomat, holttérfigyelő és sávtartó.
Hatótáv, akkumulátor, töltés
Az új modell az ECA elektromos kompaktarchitektúrára épül. A hátsó motor 60 kW-ot (80 LE) ad le, az energiát pedig egy 35,8 kWh-s, CATL gyártmányú LFP akkumulátor tárolja. A CLTC szerinti hatótáv 410 km, ami a szigorúbb WLTP ciklus szerint körülbelül 332 km. A DC gyorstöltéssel 30-ról 80 százalékra nagyjából 15 perc alatt lehet feltölteni, és az autó V2L funkcióval külső eszközöket is képes árammal ellátni.
Kicsi kívül, meglepően tágas belül
A Smart #2 hossza 2751 mm (a hátsó légterelővel 2764 mm), szélessége 1669 mm, magassága 1555 mm, tengelytávja pedig 1875 mm. Ennek nyomán a fordulókör mindössze 3,35 méter, ami a belvárosi parkolásnál felbecsülhetetlen előny. A padló 25 mm-rel alacsonyabban van, mint az előd fortwo-nál, így a fejtér 1000 mm, a helykihasználási arány pedig a gyártó szerint 78 százalék. Elöl keskenyebb, hátul szélesebb gumikat kapott, a csomagtérajtó alsó része pedig akár 120 kilogrammot is elbír. A futómű elöl MacPherson, hátul öttagú felfüggesztéssel dolgozik.
Mennyi lesz nálunk?
Erre a kérdésre egyelőre nincs hivatalos válasz. A forrás szerint a Couture Edition nevű limitált széria Kínában és Európában is 999-999 példányban készül, és mindkét piacon elfogyott. Mint korábban megírtuk, az európai széria 14 nap alatt kelt el, pedig a szállítások csak 2027-ben indulnak. A standard Smart #2 európai áráról és piaci bevezetéséről azonban a gyártó még nem közölt adatot. A kínai ár így elsősorban viszonyítási pont: azt mutatja meg, hogy a Geely és a Mercedes közös márkája milyen árszinten gondolkodik egy prémium kidolgozású, kétüléses városi villanyautóban.
Kövesd az e-cars.hu-t a Facebookon is, további tartalmakért! ›














