Egy évvel később indulhat a szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása a kínai autóipar egyik óriásánál. A kínai állami tulajdonú Dongfeng Motor Corporation hivatalosan is módosította korábbi ütemtervét: a teljesen szilárdtest-akkumulátorok piaci bevezetése nem 2026-ban, hanem 2027-ben várható.
Miért csúszik a bevezetés?
A CarNewsChina értesülései szerint a döntés nem visszalépést, hanem óvatosabb ipari felkészülést jelent. A Dongfeng továbbra is aktívan fejleszti a technológiát, és már tesztjárművekben is alkalmazza a szilárdtest-alapú megoldásokat. A menetrend felülvizsgálata egy belső ellenőrzés után történt, amikor a vállalat külső igazgatóiból álló delegáció személyesen tekintette meg a szilárdtest-akkumulátor cellák és modulok gyártósorait.
A korábbi tervek szerint 2026 szeptemberében indult volna a 350 Wh/kg energiasűrűségű akkumulátorok sorozatgyártása, miközben már egy évi 0,2 GWh kapacitású kísérleti gyártósor is működött. A helyszíni tapasztalatok azonban arra utaltak, hogy az ipari léptékű gyártás további finomhangolást igényel.
Hibrid megoldás már készen áll
A látogatás során a Dongfeng megerősítette, hogy sikeresen kifejlesztette a folyadék–szilárd hibrid akkumulátorokat, amelyek új elektrolitmembrán-kompozit technológiát és elektróda-szilárdítást alkalmaznak. Ez az átmeneti megoldás már most is jelentősen növeli az elektromos járművek hatótávolságát, miközben a kutatás-fejlesztési fókusz egyértelműen a teljesen szilárdtest-akkumulátorok 2027-es bevezetésén maradt.
Már gurul az első szilárdtestes Dongfeng
A vállalat egy fotót is közzétett egy szilárdtest-akkumulátorral felszerelt Dongfeng eπ 007 modellről, amelyet a külső igazgatók személyesen vezettek. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy a technológia már túl van a laboratóriumi fázison, és valós közúti tesztelés alatt áll.

Figyelemre méltó műszaki paraméterek
A Dongfeng szilárdtest-akkumulátora 350 Wh/kg energiasűrűséget kínál, miközben ternáris katódot, szilícium–szén anódot és oxid–polimer kompozit szilárd elektrolitot alkalmaz. A rendszer extrém körülmények között is stabil, mivel –30 °C-on az energiatartalom 72 százalékát megtartja, valamint sikeresen teljesítette a 170 °C-os hőkamrás biztonsági teszteket is.
Brutális töltés és 1000 km feletti hatótáv
A technológia a Dongfeng Mach Super-kV tisztán elektromos platform része lesz. Ez 1 200 voltos architektúrát, 1 700 voltos SiC teljesítménymodult, valamint akár 2 megawattos egycsatlakozós töltési képességet kínál. A gyártó szerint töltés közben másodpercenként 2,5 kilométer hatótáv nyerhető vissza, miközben az elméleti maximális hatótáv meghaladja az 1 000 kilométert.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!













