Az Alpine hivatalosan is leleplezte második sorozatgyártású elektromos modelljét, az A390-et, amely méreteivel, hajtásláncával és technológiájával is új szintet képvisel a Renault sportmárkájának történetében. A 4,62 méter hosszú crossover a korábban bemutatott A290 után következik a modellpalettán, és három villanymotorral, fejlett összkerékhajtással, valamint 555 kilométeres hatótávval érkezik.
Három villanymotor és fejlett nyomatékelosztás
Az Alpine A390 kizárólag elektromos összkerékhajtással lesz elérhető, legalábbis a piaci bevezetéskor. Az egy első és két hátsó tengelyre szerelt motor lehetővé teszi a “Alpine Active Torque Vectoring System” működését, amely a kanyarstabilitást és agilitást hivatott fokozni. Kétféle teljesítményváltozat érkezik: a normál kivitel 294 kW, míg a GTS verzió 346 kW teljesítményre képes, az összesített maximális nyomaték pedig eléri a 808 Nm-t.

A Renault AmpR Medium platformjára épülő modell hárommotoros konfigurációja ritkaságnak számít a középkategóriában, különösen ilyen mérvű dinamizmust kínálva.
Nagyteljesítményű akkupakk és fejlett hőmenedzsment
A meghajtás energiaellátásáról egy 89 kWh-s nettó kapacitású akkumulátor gondoskodik, amelyet kizárólag az Alpine számára fejlesztett a francia Verkor. A nagy energiasűrűségű NMC kémiájú cellák lehetővé teszik, hogy az A390 akár 555 kilométert is megtegyen egyetlen töltéssel. A hatékony vízhűtésű rendszer a 345 kW-os csúcsteljesítmény ismételt elérését is biztosítja – még 30%-os töltöttségi szint alatt is.

Az előkondicionáló rendszer nemcsak gyorstöltésre optimalizálja az akkumulátort, hanem sportos használat előtt és után is szabályozza a hőmérsékletet, például pályanapokon.
Villámtöltés 20 perc alatt, intelligens útvonaltervezéssel
Gyorstöltés terén az A390 akár 190 kW teljesítményt is képes kezelni, de az Alpine filozófiája szerint a hosszabb ideig fenntartható töltési sebesség fontosabb, mint a kiemelkedően magas csúcsteljesítmény. 15%-ról 80%-ra 26–28 perc alatt tölthető fel az autó, míg két órányi autópályás vezetéshez kevesebb mint 20 perc töltés is elég. Az EV-navigáció a Google Maps-alapú útvonaltervezőt használja, és figyelembe veszi az akkumulátor hőmérsékletét, a valós fogyasztást és a tervezett töltőpontokat is.
A390 GT | A390 GTS | |
---|---|---|
Meghajtás | AWD | AWD |
Teljesítmény | 294 kW | 345 kW |
Nyomaték | – | 808 Nm |
Gyorsulás (0–100 km/h) | 4,8 s | 3,9 s |
Végsebesség | 200 km/h | 220 km/h |
WLTP hatótáv | 555 km | 520 km |
Akkumulátor kapacitása | 89 kWh | 89 kWh |
DC töltési teljesítmény | 190 kW | 190 kW |
DC töltési idő (15–80%) | 25 perc | 25 perc |
Ár | – | – |
Az alapfelszereltség részét képezi az 11 kW-os fedélzeti AC töltő, de opcióként 22 kW-os töltő is választható. A bidirekcionális töltés (V2L és V2G) szintén elérhető, bár a V2G nem minden országban indul azonnal.

Sport Fastback dizájn és ikonikus részletek
Az A390 formáját az Alpine “Sport Fastbackként” jellemzi, de az iparági terminológia inkább crossoverként vagy SUV-kupéként utalna rá. A 4,62 méteres hossz és az 1,53 méteres magasság egy különleges sziluettet eredményez, amelyet a 2023-as A390_β tanulmány ihletett. A dizájnban több részlet visszaköszön az ikonikus A110 modellből, így a motorháztető karaktervonalai vagy az aerodinamikai megoldások is.

Francia gyártás, exkluzív partnerek
Az A390 gyártása az Alpine hagyományos dieppe-i üzemében zajlik, míg az akkumulátorcella-gyártás Dunkerque-ben, az összeszerelés pedig a douai-i Ampere központban történik. A gumikat a Michelin kifejezetten ehhez a modellhez fejlesztette, a prémium audiorendszert pedig a francia Davialet szállítja.

Piaci bevezetés és várható ár
Az A390 előrendelései 2025 negyedik negyedévében indulnak, a piaci premier 2026 elején várható. A várható ár 65 000 és 76 000 euró között alakul, a választott felszereltségtől és teljesítményszinttől függően.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!