Az USA be akarja tiltani a Kínából származó, hálózatra kapcsolt autókat

0

Azt egy ideje már láthatjuk, hogy az Egyesült Államok egyre szúrósabb szemmel nézi a kínai technológia térnyerését a területén. Az első jelentősebb összetűzésnek talán a Huawei kapcsán robbant ki, azóta pedig már ott tartunk, hogy a kínai elektromos autók is kompletten a tiltólistán vannak az Államokban. A napokban egy érdekes hír látott napvilágot: a korlátozás további kiterjesztésén dolgozhat az Egyesült Államok kormányzata, ami révén már egyes kínai hardver és szoftverkomponensek egyenesen kitiltásra kerülnének az ország területéről.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma nemzetbiztonsági okokból javasolta a fontos kínai szoftverek és hardverek betiltását az Egyesült Államok útjain közlekedő autók esetében, melyek jellemzően hálózati összeköttetésben vannak. Ez gyakorlatilag még inkább kizárná a kínai autókat és teherautókat az Egyesült Államok piacáról, ráadásul más járműkategóriák is érintettek lehetnek ezáltal.

Bár ez még csak egy javaslat, de a háttérben erős szálak futnak, aminek hatására még az idén megalkothatják a szükséges jogi lépéseket és érvényesíthetik is azokat. A lehetséges következmények messzemenőek lennének, mivel a javaslat már nem csak kínai autókat érintene, hanem az azokban található komponenseket is. Ez azt jelenti, hogy nem csak a Kínában gyártott járműveket érinthet a szabályozás, hanem azokat az amúgy nem ott gyártottakat is, melyekben a tiltott eszközökből akár egy is jelen van. A javaslat egyébként az oroszországi alkatrészekre is vonatkozna, bár ezek Kínához képest csak csekély szerepet játszanak az autóiparban.

A javaslat szerint a szoftvertilalom a 2027-es modellévtől (azaz 2026 januárjától), a hardvertilalom pedig a 2030-as modellévtől vagy 2029 januárjától lépne életbe. Ez azonban még változhat. A lakosságnak most 30 napja van véleményt nyilvánítani a javaslattal kapcsolatban. A szabályozás csak közúti járművekre vonatkozik, mezőgazdasági járművekre, bányajárművekre, vonatokra vagy drónokra nem. Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere azonban bejelentette, hogy a minisztérium cselekedni fog, mielőtt a Kínához vagy Oroszországhoz köthető beszállítók, autógyártók és autóalkatrészek általánossá és elterjedtté válnának.

„” Egy dolog világos: szinte minden új kínai járműben – a hajtás típusától függetlenül – van internet-hozzáférés, amely lehetővé teszi az adatok cseréjét a járművön kívüli vevőkkel.”

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!