Megfizethető elektromos autóként tér vissza a Chevrolet Spark

0

A General Motors hivatalosan is bejelentette, hogy visszahozza a Spark nevet, méghozzá egy teljesen elektromos modell formájában. Az új Chevy Spark EUV egy kedvező árú városi elektromos autó, amelyet a gyártó „game changernek” tart, és kulcsszerepet szán neki az exportpiacokon az elektromobilitás felgyorsításában. Az autó WLTP szerinti hatótávja 400 km, így ideális lehet városi és elővárosi közlekedésre.

Chevrolet Spark neve Magyarországon sem ismeretlen, hiszen a GM egykor forgalmazta belső égésű változatait, amelyek méretük és áruk miatt az egyik legnépszerűbb kisautók közé tartoztak. Az elektromos hajtás sem új a modell történetében, hiszen a GM a legendás EV1 után a Spark elektromos változatával lépett a piacra, amely 2013 és 2016 között volt kapható.

A Spark EV öröksége és az új generáció

A korábbi Spark EV egy belső égésű modell padlólemezére épült, és ötajtós kialakítással, elsőkerék-meghajtással érkezett. Kezdetben 19 kWh-s akkumulátorral szerelték, amelyet később 21,3 kWh-sra növeltek. Az e-motor teljesítménye 97 kW volt, és 50 kW-os DC villámtöltéssel lehetett feltölteni.

2016-os gyártásleállítás óta nem esett szó arról, hogy a Spark elektromos verzióban visszatérhet, egészen mostanáig. A GM váratlanul bejelentette, hogy a mai vásárlói igényekre szabva, modern formában újragondolta a típust. Az elődhöz hasonlóan az új Spark is egy elérhető árú elektromos autó lesz, amelyet a gyártó nagyon vonzó ajánlatként pozicionál a nemzetközi piacokon.

A Spark EUV és a kínai kapcsolat

A 2026-ban piacra kerülő Chevrolet Spark formavilága nem teljesen ismeretlen, hiszen aki figyelemmel kíséri a kínai elektromos autók piacát, annak a Baojun Yep (vagy Kínában YueYe) modell ismerős lehet. Az új Spark gyakorlatilag ennek az autónak a Chevrolet logóval ellátott verziója, amely az eredeti modellhez hasonló kompakt méretekkel rendelkezik. A jármű hossza 3381 mm, szélessége 1685 mm, magassága pedig 1721 mm, így tökéletesen illeszkedik a városi közlekedés igényeihez.

Hajtáslánc és teljesítmény

A Spark EUV hajtáslánca is megegyezik a Baojun testvérmodellével. Az első tengelyen egy 75 kW-os (101 LE) elektromos motor dolgozik, amely 180 Nm nyomatékot biztosít. Az energiaellátásról egy 42 kWh-s LFP akkumulátor gondoskodik, amely NEDC ciklus szerint 360 km hatótávot kínál. A töltési képességeket tekintve AC töltés esetén 6,6 kW-os teljesítmény érhető el, míg DC villámtöltéssel akár 50 kW-ot is fel tud venni az akkumulátor.

Modern belső tér és okos funkciók

A belső tér kialakítása a mai elvárásokhoz igazodik, hiszen egy 10,1 hüvelykes infotainment érintőképernyő és egy 8,8 hüvelykes digitális műszeregység kapott helyet a műszerfalon. A fedélzeti rendszer támogatja az Apple CarPlay és Android Auto funkciókat, így a felhasználók kényelmesen csatlakoztathatják okostelefonjaikat. Az autó felszereltsége számos biztonsági extrát tartalmaz, beleértve a 360 fokos kamerarendszert, az első és hátsó parkolószenzorokat, a tempomatot és az elektromosan behajtható tükröket.

Mikor és hol lesz kapható?

Bár az új Chevrolet Spark ára még nem ismert, az alacsony árazás stratégiai szempontból kulcsfontosságú lesz a GM számára. Azonban a legnagyobb csalódás a bejelentésben, hogy az első körben a modell csak Dél-Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten lesz elérhető.

A Chevrolet Spark EUV visszatérése azonban így is izgalmas fejlemény, hiszen a GM egy újabb megfizethető elektromos autót hoz a piacra, amely hosszabb távon akár Európába is eljuthat. A kis méret, az elérhető ár és a modern technológia kombinációja vonzóvá teheti a Spark EUV-t a feltörekvő piacokon, miközben az elektromobilitás elterjedését is elősegíti.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!