Visszahívásból derült ki, hogy eddig mennyi Cybertruck készült

0

Néhány hónapja csupán, hogy elindult a Tesla Cybertruck értékesítése az Egyesült Államokban, de már 11 ezer feletti darabszámban sikerült kiszállítani az előrendelőknek Elon Musk pickupját. Nos, a boldog tulajdonosoknak hamarosan érik egy szervizlátogatás, ugyanis az amerikai közlekedési hatóság, az NHTSA talált néhány problémát a készre szerelt Cybertruckok esetében, amik így természetesen érintik a már kiszállított darabokat is. Ezzel együtt visszahívás is kihirdetésre került.

A probléma forrása kétrétű, hiszen rögtön két probléma is napvilágot látott. Szerencsére az egyik csak inkább a mindennapos használatot befolyásolja, míg a második már sajnos balesetveszélyes, így ajánlott az érintett tulajdonosoknak mielőbb eleget tenni a visszahívásnak. Az eset kapcsán egyébként a múlt héten a Tesla leállította a Cybertruck kiszállítását és vizsgálják a szükséges teendőket.

A Tesla elmondása szerint a 2024 június 6-ig gyártott 11 688 darab Cybertruck mindegyike érintett, és az alábbi leírást adták a hibákról:

  • Az egyik hiba a platót érinti, egészen pontosan annak belső borítását, amit eddig ragasztással rögzített a fém karosszériához a Tesla. Nos, úgy tűnik, hogy ez a ragasztott megoldás nem lett az igazi, ugyanis leválhat a ragasztott belső borítás, ami ha megtörténik, nem túl szerencsés az ilyen Cybertruck mögött haladó autóknak. Ez a visszahívás az összes 2024. május 26. óta gyártott Tesla Cybertruckot érinti, ami pontosan 11 383 teherautót jelent. A Tesla minden érintett ügyfele számára díjmentesen elvégzi a rögzítés megerősítését.
  • A másik hiba szerencsére inkább csak bosszantó lehet azoknak, akiknek az autóján már előjött, ez ugyanis az első szélvédő ablaktörlő motorjait érinti, hiszen azok egy elektromos hiba miatt leállhatnak működés közben, rosszabb esetben akár tönkre is mehetnek. A Tesla ezeket is cseréli, ha már az ügyfél a szervizben jár.

A Cybertruck egy öt személyes, 5682 mm hosszú, 1790 mm magas pickup. Szélessége 2413 mm nyitott tükrökkel, míg 2200 mm behajtott tükrökkel. Továbbá 433 mm a Cybertruck hasmagassága kiemelési módban és 20″-os kerekek vannak rajta. Az autó egyébként nemrég Magyarországon is megtekinthető volt.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!