Elsőként a Volvo elektromos autójában debütál az akkumulátor útlevél

0

A Volvo Cars tervei szerint még az idén az EX90 tisztán elektromos SUV-ja kapja meg elsőként azt az akkumulátor útlevelet, amely megmutatja a nyersanyagok, alkatrészek, az újrahasznosított anyagok, és a gyártás során keletkezett szén-dioxid terhelés mértékét.

Sokszor szóba kerül az akkumulátorok kapcsán, hogy mi lesz velük, ha elhasználódnak. Erre természetesen az újrahasznosítás a válasz, ám ennek a kapacitásait, technológiáit és persze a jogi hátterét is ki kell dolgozni.

A Volvo Cars sok mindenben az élen jár évtizedek óta, legyen szó egy személyautó biztonságáról, vagy éppen a környezettudatos hozzáállásról. Ez utóbbi kiemelten érvényesül az elektromos autóik kapcsán is, hiszen már a gyártás során a lehető legkevesebb szennyezésre törekednek.

Most pedig egy új szintre lépne be a Volvo Cars az EX90 képében, ugyanis a tervek szerint minden egyes ilyen e-autó mellé egy úgynevezett „akkumulátor útlevelet” ad a vállalat, melyben pontosan le van írva, hogy az akkumulátorokban milyen alapanyagból mennyi található, azok honnan származnak. Továbbá, ha van bennük újrahasznosított alapanyag, arról is lesznek benne információk és természetesen a pakk legyártása során keletkezett szén-dioxid terhelés mértéke is feltüntetésre kerül.

Volvo EX90

A dokumentumot a Volvo Cars a Circulor nevű vállalattal közösen dolgozná ki, ami teljesen meg fog felelni az amúgy 2027-től kötelező Uniós kívánalmaknak is. Az ilyen dokumentummal is ellátott EX90 gyártása még az idén megindul a márka amerikai (Charleston, Dél-Karolina) gyárban, és az év második felétől elérhető lesz Európában is.

Vanessa Butani, a Volvo globális fenntarthatóságért felelős vezetője a Reutersnek elmondta, hogy az útlevél bevezetése csaknem három évvel a szabályozás életbe lépése előtt azt a célt szolgálja, hogy a téma átlátható legyen a vásárlóik számára, mivel a Volvo 2030-ig amúgyis csak és kizárólag elektromos autókat kíván gyártani. Butani elmondta, hogy az útlevelet fokozatosan be fogják vezetni minden elektromos Volvo modellre a következő időszakban.

A Circulator egyébként pontosan tudja mit csinál a témában, hiszen már olyan nevek dolgoznak vele, mint a Stellantis, a Mercedes-Benz, vagy éppen a Total. A cél az, hogy nyomon követhető és ellenőrizhető legyen az elektromos járművek akkumulátorcelláiban található nyersanyagok eredete.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!