Guruló nappalit mutatott be a kínai Zeekr elektromos hajtással

0

A Geely elektromosautó-márkája, a Zeekr bemutatta az új SEA-M architektúráját és az első erre épülő modelljét: a Zeekr Mixet, ami akár lehet egy guruló nappali is.

Kínában egyre nagyobb keletje van az egyterű családi autóknak, melyek itt Európában már néhány éve szinte teljesen kihaltak az SUV és crossover modellek térnyerésével. Kínában azonban újra éled az egyterű, vagy más néven MPV (Multi Purpose Vehicle) kategória, a kizárólag elektromos autók gyártásával foglalkozó márkák egymás után mutatják be saját megoldásukat a témára.

A Zeekr esetében a 009 már létező autó, de az ára és kinézete alapján inkább a komolyabb keresettel bíró családok sajátja lehet még Kínában is a Zeekr 009, amit akár már himalájai márványberakással is kérhetünk. A Zeekr azonban gondolt a szabadabb felfogású, vagy éppen korlátosabb anyagi lehetőségekkel bírókra is az új Zeekr Mix névre keresztelt modelljével. A Zeekr Mix már tavasszal felbukkant az illetékes hatóság (MIIT) engedélyeztetési eljárásában. Most azonban itt a hivatalos premier.

Az újdonság a Geely SEA (Sustainable Experience Architecture) padlólemezére épül, pontosabban annak egy módosított változatára, ami a SEA-M. Mivel a kínai gyártók fejlesztési ciklusai általában érezhetően rövidebbek, a SEA rövid élettartama alatt már jelentős átalakuláson ment keresztül: a néhány hete bemutatott Zeekr 001 faceliftje például 400 voltos rendszerfeszültség helyett immár 800-zal működik.

A SEA-M-et azonban nem a vezetési teljesítményre vagy a töltési időkre optimalizálták, hanem a „nagy hely, a járműbiztonság és a gyors kezelhetőség tökéletes kombinációjára” – állítja Zeekr. A Geely leányvállalata hétmilliárd jüant, azaz körülbelül 900 millió eurót fektetett be a SEA-M kifejlesztésébe.

A Zeekr Mix 4,70 méter hosszú, tengelytávja 3 méter. Emiatt a Mix öt centivel rövidebb, mint a jelenlegi elektromos bestseller Tesla Model Y, de hosszabb a tengelytávja, így észrevehetően több helyet kínál az utasoknak. Kellemes részlet, hogy a Mix esetében nincs B oszlop, de a tolóajtóknak ez sem gond, hála a mérnökök munkájának.

Sajnos ezúttal is csak képek és néhány felszínes adat érhető el az autóról, aminek teljesítménye 310 kW és akkucellái NCM kémiásak a CATL és a Geely vegyesvállalata által gyártva. Hogy pontosan mit tud az autó, illetve mennyiért lehet majd megvenni, az egyelőre nem ismert.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!