Akár 700 kilométeres hatótávra is képes az elektromos Grandland

0

Az Opel bemutatta Grandland SUV modelljének új generációját, amely első ízben lesz elérhető teljesen elektromos változatban is. Továbbá a Grandland az első olyan Opel elektromos modell, amely a csoport STLA Medium platformján kap helyet. 

A Grandland az Opel egyik legjobban keresett modellje, aminek nagy szerepe van az SUV formának és a remek ár/érték aránynak is. Számos frissítés után végül 2023 nyarán érkezett meg az első olyan Grandland, amiben van külső forrásból tölthető akkumulátor, vagyis egy PHEV változat, ami GSe néven debütált. Az autóba szerelt akkupakkal a gyártó szerint akár 65 km-t is meg lehet tenni tisztán elektromos módban, de bizonyára sokan voltak már akkor is, akik jobban vágyta volna egy tisztán elektromos (BEV) változatra.

Nekik elérkezett az idő a konfigurátor felkeresésére, ugyanis, az Opel bemutatta a Grandland tisztán elektromos változatát. Az Opel márkán belül ez lesz az első modell, ami a Stellantis STLA Medium padlólemezre épül majd fel. Az elsőként bemutatkozó elektromos modell ezen a platformon amúgy a Peugeot e-3008 volt tavaly.

A hajtáslánc szempontjából sok a hasonlóság a Peugeot és az Opel között, ám a Grandland BEV-változatának gyomrába 98 kWh kapacitású akkupakk került, az e-3008 esetében „csak” 73 kWh a vonatkozó adat. A Grandland ezzel akár 700 km-t is meg tud tenni WLTP szerint. A sajtóanyagban a 100 km-re vetített fogyasztásról most nem esett szó. Illetve az a pletyka sem került megerősítésre., hogy a Grandland esetében egy kisebb akkupakk is elérhető lesz-e, természetesen kedvezőbb árcédulával. Az Opel a töltést illetően is kissé ködösít. „Egy nyilvános gyorstöltő állomáson a Grandlandnek mindössze 26 percre van szüksége ahhoz, hogy az akkumulátor kapacitásának 80 százalékára feltöltődjön.”

Ennek ellenére a padlólemez adta lehetőségek szerint 400V-os rendszerfeszültséget és 136 – 160 kW teljesítményt várhatunk DC ágon. Az AC fedélzeti töltőről sincs még hivatalos infó, de a minimum 11 kW szinte biztosra vehető, és az opciós 22 kW teljesítményre is van esély. Teljesítmény terén szintén semmi biztos nem ismert még, várhatóan 170 és 240 kW környéki értékre kell számítani.

Ami a stílust illeti, az Opel megint csiszolt kicsit a Vizor néven futó megoldásán. Először is, a beépített Opel logó világít, másodszor pedig a függőleges ránc és a vízszintes Vizor összefolyik a középen megvilágított Opel jellel. A belső térben is számos finomság várja a vásárlókat, többek között a digitális cockpit, head-up display és 16 hüvelykes érintőképernyő. De érkezik az „iparágvezető Intelli-Lux Pixel Matrix HD lámpa” fényszórónkként több mint 50 000 fénypixellel, a 40:20:40 arányban lehajtható hátsó üléspad és az akár 1641 literes raktér. Az Opel egyelőre nem közölt árakat, de az e-3008 német ára már ismert (48 650 euró),a mitől bizonyára eltér majd némileg a Grandland, felső irányba.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!