Aláírták a szegedi BYD-gyár telkének adásvételi előszerződését

0

Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba, amely immár a Tesla számainál is jobb adatokat tud produkálni.

Kiemelte: a BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és a szektor kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a három német prémium márka mellett a második nagy keleti járműgyártó telepszik le itt.

A beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, s ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket. A magyar kormány természetesen pénzügyi támogatást fog biztosítani ehhez, ennek mértéke az Európai Bizottsággal való egyeztetéseken kerül majd véglegesítésre” – közölte.

Ez a beruházás évtizedes távlatban biztosítja azt, hogy a magyar gazdaság hosszú távú és fenntartható növekedési pályán tud maradni” – tette hozzá.

Azt gondolom, hogy ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri vagy a Mercedes kecskeméti vagy a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek” – mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BYD-beruházásért rendkívül éles verseny folyt, amelynek a megnyerése nem lett volna lehetséges a kormány és Szeged összefogása nélkül, ahogyan a gyors megvalósítás sem lesz lehetséges szoros együttműködés és közös munka nélkül.

Természetesen nem tudtuk volna megnyerni a beruházási versenyt akkor sem, ha az elmúlt tizennégy esztendőben nem hajtottuk volna végre következetesen, minden nyomásgyakorlás és eltérítési kísérlet dacára a keleti nyitás politikáját” – hangsúlyozta.

Tudatta, hogy vállalták 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését, ide értve a teljes körű lőszermentesítést is, amellyel mostanra végeztek, illetve folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejleszteni fogják az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is.

Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!