Saját országában építené meg hatalmas akkugyárát a Porsche

0

Az elektromos autózás és Brandenburg kapcsolataként eddig szinte mindenkinek a Tesla ugrott be, hiszen Musk híres németországi üzeme is itt található. Természetesen rajtuk kívül számos autóipari beszállító is ebben a régióban rendezte be a központját, és ha lehet hinni a német lapok által lehozott legújabb pletykának, akkor a Porsche is itt telepedik le hamarosan.

Július végén jelentek meg az első hírek arról, hogy a Porsche egy igen komoly gyártói kapacitással bíró akkugyárat tervez megépíteni, fedezendő a saját igényeit, ha nem is teljes, de jelentős mértékben. A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben.

Ám így hogy a Porsche lett az egyetlen szereplő az egyenletben, visszavettek az elképzelésekből:

„Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta ezzel kapcsolatban Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója. Hozzátette, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni. Ezen felül a helyszín is kérdéses volt még. Továbbá a tervek nem zárták ki még azt sem, hogy kontinensünkön túllépve építené meg a leendő üzemet a Porsche.

Ha pedig hihetünk a Lausitzer Rundschau legújabb, bennfentesektől szerzett információkra alapozó cikkére, akkor megmaradnak Németország határain belül a márka döntéshozói, azon belül is Brandenburg lehet a nyertes. A helyi lap a politikából és a regionális üzleti közösségből származó bennfentesekre hivatkozva arról számol be, hogy egy, „az autóiparban nagyon jól ismert név” meglehetősen komolyan érdeklődik az Oberspreewald-Lausitz kerületi Schwarzheide/Schipkau repülőtéren található helyszín iránt. Az újság kutatása szerint a Porsche és akkumulátor-leányvállalata, a Cellforce az északkelet-német tóvidéken tervezi felépíteni akkugyárát.

A Porsche nem cáfolta a pletykákat, de nagyon nem is engedte bőre a kommentárt. Azt még elmondták ezzel kapcsolatban, hogy a brandenburgi mellett (Reutlingen) tervezett üzem mellé akár egy második gyárban is gondolkodnak, egy másik helyszínen, amivel a tervezett 20 GWh felé is tudnának lőni.

„Az erről szóló döntés 2023 végéig kerül meghozásra” – közölte a Porsche sajtóirodája.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!