Brutális teljesítményű e-autót mutathat be a KIA az új padlólemezén

0

Kivétel nélkül állíthatjuk, hogy a dél-koreai Hyundai Csoport elég nagyot gurított, amikor bemutatták az E-GMP padlólemezt és a rá épülő hajtásláncot. Ezek együtt adták az alapot olyan kiváló elektromos autókhoz, mint az IONIQ 5, vagy éppen a Kia EV6 és azok variánsai. Az E-GMP még most is a legjobbak között található padlólemez tekintetében. Azonban a vállalat már most a következő lépés felé tekintget, ez lesz az IMA padlólemez.

Az IMA (Integrated Modular Architecture) padlólemez 2025-ben kerül bemutatásra és az első modellek, melyek erre épülnek, szintén a premierrel egyezően várhatóak. Az IMA érkezésével szinte biztosan az E-GMP pedig nyugdíjba vonul. Az újdonságra a jövő Hyundai, Kia és Genesis modelljei építkeznek.

Az új IMA padlólemez célja, hogy még szélesebb körű járműpalettát legyen képes lefedni, kezdve a kis városi, elektromos autókon át az olyan egyedi igényekre szabott járművekig (PBV – purpose-built vehicle), mint például a sofőr nélküli önvezető autók. Ez így egy rendkívül széles kör, de ha összehozza a Hyundai, akkor azzal további hatalmas összegeket spórolhat meg a gyártáson. Az új konfigurációkkal akár 30-35 százalékos költségcsökkenés is lehetséges, ráadásul az ilyen technológiával készülő autók tömege szintén ugyanilyen mértékben csökkenhet.

Az IMA padlólemezen belül több verzió gyártása is elindul, attól függően, hogy az adott márka milyen és mekkora autót akar megépíteni rá. Ezek a variánsok lesznek az eM és eS.

Az eM lesz az alapja a személyautóknak leginkább, az architektúrát a 3-as vagy magasabb szintű autonóm vezetési technológia és az OTA szoftverfrissítési funkciók támogatására is felkészítik. Az eS-t inkább furgonok, áruszállítók és közel hasonlóméretű járművek alapjának szánja a Hyundai Csoport.

A dél-koreai ET News szerint pedig a Kia már arra készül, hogy bemutassa első elektromos autóját az eM padlólemezre, ez lesz a Kia Ev6 átültetése az új alapra, benne minden friss újdonsággal. Az akkupakk kapacitása 113,2 kWh lenne, két elektromos motorral (200+ 250 kW). A lap pedig már a típusjelzést is tudni véli: GT1. Hogy valóban megvalósul-e az újdonság, az majd néhány év múlva kiderül.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!