Megkezdődött az ezer kilométer hatótávú kínai elektromos autó kiszállítása

0

A kínai Geely által útjára indított Zeekr és első autójuk a 001 igazi sikertörténet. Adott egy jó forma, hozzá minőségi összeszerelés, a felhasznált anyagok és persze a technikai tudás. Ez utóbbit, vagyis az autóban lakozó technológia egyik legfontosabb komponensét frissíti most a gyártó, hogy az amúgy is kelendő 001-et még több leendő vásárló válassza magának.

Az első három hónapban már 10 ezer eladott darabnál járó 001 azóta is folyamatosan növeli eladási számait. Ám az anyavállalat Geely most erre is rátett egy lapáttal, már ha lehet hinni a kínai értesüléseknek, melyek arról számolnak be, hogy megindultak a CATL Qilin (Kirin) akkumulátorcelláival szerelt 001 változatok kiszállításai. Az alapból is 100 kWh kapacitást adó típus esetében ha rádob az alapárra némi pénzt a leendő vásárló, akkor választhat 140 kWh kapacitást is. Ebben az akkupakkban már a CATL vadonat új fejlesztésű cellái várják a tulajt, amivel a kínai CLTC metódus szerint 1032 km autózható ki egyetlen teljes töltésből.

Az új modellváltozat 403 000 jüantól (kb. 53 000 eurónak felel meg) kapható, szemben a 100 kWh-s akkumulátorral szerelt Zeekr 001 WE 300 000 jüan (kb. 39 500 euró) árával. A Qilin akkumulátor így 103 000 jüan (kb. 13 500 euró) pluszba kerül. Ami már nem olyan jó hír, hogy ezen verzió elérhetősége első körben 1000 darabra korlátozódik. Ezzel a Zeekr 001 csúcsváltozatának teljes ára 403 000 jüan (kb. 53 071 euró), de jó tudni hogy már ilyen hatótávokkal is vannak e-autók Kínában, melyek később Európában is feltűnhetnek.

Az új, már Qilin akkumulátorral szerelt változat érkezéséról mi is írtunk idén januárban és a Zeekr 009 lesz a következő, amit a márka elérhetővé tesz majd a CATL legújabb celláival. Ezekről egyébként azt kell tudni, hogy CtP, vagyis Cell-to-Pack formában lesz elérhető. Ami nagyszerű a CtP akkumulátorcsomagokban az az, hogy modulok és túlzott kábelezés nélkül, könnyebben, gyorsabban és olcsóbban összeszerelhető. A CtP technológia azonban csak biztonságos akkumulátorcellákkal használható, amelyek sérüléskor nem égnek könnyen.

Kémia szempontjából kettőről beszélhetünk: LFP és NCM. Az LFP természetesen kobaltmentes lesz, 160 Wh/kg (290 Wh/l) energiasűrűségi mutatóval, míg az NCM esetében ez 250 Wh/kg (450 Wh/l)-os értékkel érkezik.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!