Egy új csúcskategóriás elektromos járműmárkát dob piacra a kínai Geely

0

A Geely, a Polestar és a Volvo tulajdonosa egy új „csúcskategóriás villamosított terméksorozatot” dob piacra, hogy felvegye a kesztyűt az olyan vezető elektromos autómárkákkal, mint a Tesla vagy a BYD. 

A kínai autóipari óriás, a Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd., vagy ismertebb nevén a Geely nem sokkal azután kezdte meg a fenntartható közlekedés felé tartó útját, hogy 2010-ben megvásárolta a Fordtól a jól ismert svéd Volvo márkát. Az akvizíció révén a kínai Geely hozzáférhetett a Volvo fejlett technológiájához és szakértelméhez a biztonság és a tervezés terén. Továbbá fontos megemlíteni, hogy ezzel a bevásárlással a Geely hozzájutott a Polestar márkához is, ami ma már csak tisztán elektromos autókat gyárt.

2021-ben a Geely és a Volvo úgy elmélyítette a kapcsolatát, hogy a jövőben még jobban együttműködnek a következő generációs elektromos hajtástechnológia megalkotásában. A partnerség pedig meghozta a gyümölcsét a Volvo C40 és az XC40 Recharge tisztán elektromos modellek sikerével.

Azonban a Geely jóval túlmutat a Volvo márkán, hiszen a kínai óriás a Geometry és a Zeekr nevek alatt saját járműmárkát működtet.

Az egyre gyorsuló elektromos járművek piacán való nagyobb verseny érdekében a Geely egy újabb csúcskategóriás elektromos márkával bővíti portfólióját, ami a Geely Galaxy nevet kapta.

A Geely Galaxy márka hét új elektromos modellt dob piacra a jövőben, köztük három modell kap tisztán elektromos hajtást a Galaxy E termékcsaládból. Az első tisztán elektromos modell várhatóan a Galaxy E8 lesz, ami 2023 negyedik negyedévében jelenhet meg az utakon.

Az autógyártó szerint a Geely legújabb almárkája a legújabb akkumulátorbiztonsági technológiát és az új Galaxy N-Operating rendszert fogja tartalmazni, így modelljei a leggyorsabb rendszerindítást és -reakciót biztosítják kategóriájában.

További részletek, beleértve a pontos adatokat és az árakat egy későbbi időpontban hoz nyilvánosságra a Geely.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!