Fejlesztés alatt áll az olcsó Tesla modelljének a padlólemeze

0

A Tesla egy teljesen új, következő generációs járműplatformon dolgozik, ami várhatóan hamarosan el is fog készülni.

Elon Musk elektromos autós vállalata a 2022. negyedik negyedéves pénzügyi jelentésén árulta el, hogy az új platform jelenleg fejlesztés alatt áll és a közelgő Befektetői Napon, 2023. március 1-jén fognak bővebbet elárulni róla.

„Következő generációs járműplatformunk fejlesztés alatt áll, további részleteket pedig a Befektetői Napon (2023. március 1.) osztunk meg.”

Eddig nem sok mindent lehet tudni a Tesla következő generációs platformjáról, bár a korábbi pletykák szerint a Model 3-nál és a Model Y-nál kisebbre tervezik az újdonságot és éppen ezért várhatóan jóval olcsóbb is lesz az. Elon Musk, a Tesla első embere szerint az új padlólemezen alapuló elektromos modelleket még nagyobb mennyiségben fogják gyártani, mint az összes többi modellt együttvéve.

A Tesla eddigi elektromos modelljei megosztott alkatrészeket használnak, de mint tudjuk, a harmadik generációs platform hozná a nagy áttörést a Tesla életében – kisebb és egyben megfizethetőbb, mint egy Model 3 vagy egy Model Y.

Ahhoz pedig, hogy a pletykált 50%-os költségcsökkenést elérje a Tesla számtalan újdonsággal kell előrukkolnia, hogy mindent leegyszerűsítsen. A másik hatalmas előrelépés pedig az lenne, ha évente több millió darabot gyártanának az olcsóbb Teslából.

Hamarosan talán kiderül, hogy mi a Tesla következő meglepetése, de általában mindig pozitív az a hír, hogy az elektromos autók olcsóbbak lesznek – talán még olcsóbbak is, mint a benzinesek (remélhetőleg).

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!