Kína betört az európai naperőmű piacra is

0

A kínai fotovoltaikus (PV) ipar óriási befolyást szerzett Európában. Egyes források szerint az EU valószínűleg a teljes kínai fotovoltaikus export akár 50 százalékát is felveheti az idén, köszönhetően annak, hogy a térségnek egyszerre kell megküzdenie az energiaválsággal, valamint a zöldátálással.

Az utóbbi időben az elektromos takarók és kézmelegítők mellett a kínai napelemek is egyre népszerűbbek az európai fogyasztók körében – írja Global Times. A Kínai Színesfémek Szilíciumipari Szövetsége adatai szerint napelemmodulok exportja megugrott az utóbbi időben.

Januártól augusztusig Kína exportja értékben elérte a 35,77 milliárd dollárt, teljesítményben pedig 100 gigawattnyi villamos energiát.

Mindkettő meghaladta a 2021-es egész éves szintet. A kereslet növekedése meglátszik a szektor kínai vállalatainak számaiban is. A Tungvej (Tongwei)-csoport múlt héten közölte, hogy bevétele az első három negyedévben elérte a 14,09 milliárd dollárt, ami éves szinten 118,6 százalékos növekedést jelent. A harmadik negyedév végére a Tungvej globális piaci részesedése meghaladta a 25 százalékot, ezzel a világ legnagyobb poliszilíciumgyártója lett.

Egy másik iparági konglomerátum, a LONGi Green Energy Technology közzétette, hogy az első kilenc hónapban a nettó nyeresége 10,6-11,2 milliárd jüan volt, ami éves szinten 40-48 százalékos növekedést jelentene.

A robbanásszerű kereslet miatt a készletek megcsappantak, és a szilícium, a fotovoltaikus termékek alapanyaga, kilogrammonként 308 jüanra (42 dollár), az elmúlt évtized legmagasabb árára emelkedett. Kína szilíciumtermelési kapacitása az idei év végére várhatóan meghaladja az 1,2 millió tonnát, jövőre pedig megduplázódik 2,4 millió tonnára – mondta Lü Jinbiao, a SEMI China Photovoltaic Standards Committee főtitkára a Securities Daily című napilapnak.

Nemzetközi Energiaügynökség fotovoltaikus energiarendszerek programja becslése szerint 2021-ben 173,5 gigawattnyi új napenergia-kapacitást telepítettek. A kínai fotovoltaikus ipar már régóta fontos szerepet tölt be Európában is versenyképes árai miatt. Lin Po-Csiang, a Hsziamen Egyetem Energiagazdasági Kutatóközpontjának igazgatója elmondta, hogy az unió igyekszik függetleníteni magát a kínai PV-ellátási láncról, „de az EU-nak most már el kell kezdenie megérteni, hogy nincs módja a zöldfejlődés elősegítésének olcsó kínai PV-termékek importja nélkül” – fogalmazott Lin.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!