Duplázás miatt leáll a berlini Tesla gyár

0

Nagy dolgokra készül a Tesla, ez már szinte biztos. Komoly lemaradást vállalt be azzal a márka, hogy hetekre leállítja a termelést a kínai gigagyárban. Azonban ha sikeresen megvalósulnak a tervezett fejlesztések és bővítések, akkor könnyedén meglesz az évi 1 millió darabos termelési ráta.

Az európai igények lefedésére megépített Giga Berlin is hamarosan hasonló mértékű termelésre lesz felkészítve, legalábbis a német Bild magazin cikke szerint. Hasonlóan a Giga Sanghajban zajló eseményekhez, most a német üzem is készül egy több hetes leállásra, melynek során vélhetően komoly átalakítások és optimalizálások fognak történni.

„A Tesla jövő hétfőtől két hétre meg akarja szakítani a működését. Egyelőre nem világos, hogy a 4500 alkalmazottból mennyit küldenek szabadságra és mennyi technikus marad az átalakítások végrehajtására.”

A publikáció továbbá arról is elmélkedik, hogy érkezik egy harmadik műszak bevezetése az üzemben. Valamint az eddig Kínából (Giga Sanghaj) importált elektromos motorok is helyben készülhetnek és kerülnek beépítésre.

„Az alkalmazottak szerint a termelési szünet után két műszak helyett három műszakban kell dolgozni. Ezenkívül a Tesla egy szomszédos csarnokban megkezdheti az elektromos motorok gyártását.”

A megvalósuló fejlesztések bizonyára nagyot lendítenek a Tesla európai gyártási számán. Viszont egyes információk szerint az igazi problémát a szükséges munkaerő toborzása jelenti a Giga Berlin számára. Az elmúlt néhány hónapban számos jelentés érkezett arról, hogy a Teslának problémái voltak az alkalmazottak felvételével és megtartásával. A legnagyobb gondot a fizetések jelentetik, pedig a Tesla nemrég 6%-kal megemelte sok alkalmazott fizetését az aggodalmak kezelése érdekében. Nem mellékesen az sem könnyíti a helyzetet, hogy állítólag a helyi szakszervezet, az IG Metall is elkezdett szervezkedni. Utóbbival jó párszor volt összetűzése Elon Musknak, akit valamiért nem igazán látnak szívesen Németországban.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!