2023-ban érkezik a 10 perc alatt 80 százalékra tölthető CATL akku

0

Március végén durrantotta be a rakétáit a kínai CATL, mikor bejelentették a Qilin (Kirin) akkumulátorcellákat. A nagy ígéret akkor az volt, hogy az LFP és NCM kémiákkal is elérhető cellák igen komoly energiasűrűségi mutatókkal rendelkeznek. Még a Tesla 4680-as celláinál is jobb értékeket mutathatnak.

Június 23-a pedig abból a szempontból lesz emlékezetes, hogy aznap mutatkozott be a CATL akkuinak végleges verziója. Az új akkumulátor piaci értékesítése 2023-ban indulhat el.  A sajtóanyag szerint az akkucellák 72 százalék feletti arányban tudják kitölteni a számukra kijelölt helyet az autó aljában, energiasűrűségük értéke 255 Wh/kg.

Az első CtP (cell to pack) technológiás összeállítás 2019-ben mutatkozott be a CATL kínálatában, akkor csak 50 százalék körül járt ezen érték kapcsán. A gyártó szerint ezt egy új konstrukciós módszer tette lehetővé: a CtP 3.0-ban a csomag belső kereszttartója. A folyadékhűtést szolgáló lemez és a hővezető betét egy multifunkcionális köztes rétegbe lett integrálva. Különféle további alkatrészeket, például a nagyfeszültségű csatlakozót és a hőelvezetést szolgáló védőszellőzőt is átrendezték, amivel önmagában 6 százalékos beépített kapacitásnövekedést értek el. A hűtőelemek a szomszédos cellák között vannak elhelyezve, ami a hőátadó felületet négyszeresére növeli. Ez lehetővé teszi, hogy a cella szélsőséges körülmények között is gyorsan le tudjon hűlni. Mindez nem csak a biztonságot növelheti (ha egy hibás cella túlmelegszik), hanem lehetővé teszi a nagy sebességű töltést is. A CATL tíz percet ígér a 80 százalékos töltöttség elérésére.

A CATL fajlagos energiasűrűséget is megadta: az energiasűrűség 255 Wh/kg-ra nő az NCM cellákkal és 160 Wh/kg-ra LFP cellákkal az új generációval. A jelenlegi közleményben a CATL nem említi a térfogati energiasűrűséget. A márciusi bejelentéskor még az volt, hogy LFP cellákkal 290 Wh/l, NCM cellákkal 450 Wh/l lehetséges, így némileg visszavettek a számokból a CATL mérnökei. Természetesen ezt sem mondhatjuk olyan rossz értéknek. Ezenkívül a közbenső réteg „mikrométeres hidakkal” rendelkezik, amelyeket úgy terveztek, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a cellában bekövetkező változásokhoz és javítsák az akkumulátor megbízhatóságát annak teljes életciklusa során.

Állítólag egy autógyártó már be is jelentkezett a CATL új technológiájára (Tesla). Ha ez a technológia kerülne be a márka Model 3 és Model Y típusaiba, azzal 28 százalékos növekedést érnénk el a Teslák.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!