Közel 51 milliárd forint értékben igényelhetnek támogatást, elektromos meghajtású autóbuszok, és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán.
Jelentette be Steiner Attila, körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleményében.
Hangsúlyozta, a közlekedési szektor jelenleg a teljes szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékáért felel az országban, amelynek legnagyobb része a közúti közlekedésből származik. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében elindított Zöld Busz Program célja a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonása a forgalomból, ezáltal a városi életminőség javítása.
Kiemelték, a programot a magyar Helyreállítási Terv keretében megjelent felhívás 50,7 milliárd forint vissza nem térítendő forrással támogatja, amelyet a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszíroz és biztosít, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság késlekedik a terv elfogadásával.
Ismertetik, kérelmet a 25 ezernél népesebb városok önkormányzatai, és azok közlekedés-szervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, valamint a főváros legfeljebb 100 kilométeres vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói nyújthatnak be. Elektromos autóbuszok beszerzésére legfeljebb 80 százalékos, töltőberendezésre és töltőinfrastruktúra kiépítésére pedig maximum 60 százalékos támogatás igényelhető. A keretből a támogatás arányától függően várhatóan 300-350 autóbuszt lehet beszerezni, amelyek hozzájárulnak majd ahhoz, hogy Magyarország elérje hosszútávú klímasemlegességi céljait, többek között azt, hogy 2050-re karbonsemleges országgá váljon.
A pályázatokat 2022. május 5. és szeptember 30. között lehet beadni, a felhívás elérhető a palyazat.gov.hu oldalon – tájékoztatott az ITM.