A Redwood elkezdi a Volvo és a Ford akkujainak újrahasznosítását

0

A Redwood Materials, a Tesla társalapítója, JB Straubel által indított startup bejelentette, hogy elkezdi összegyűjteni és újrahasznosítani a kaliforniai Volvo és Ford elektromos járművek akkumulátorait.

Úgy tűnik, hogy a Teslától távozó nagy koponyák megmaradnak az elektromos autózásnál, elég ha csak a Northvolt, vagy a Redwood Materials alapítóira gondolunk. Utóbbi JB Straubel keze munkája, aki a Tesla egyik társalapítója volt.

A Redwood Materials célja a kiszolgált lítium-ionos akkumulátorok újra hasznosításának jobbá tétele. A vállalat 2020 őszén kezdte meg a munkát, ami azóta az Amazon Climate Pledge Fund elnevezésű környezetvédelmi pénzalapjából is igen kellemes összeget tudott kikanyarítani magának. Mivel a vállalatot bevonta az Amazon a támogatotti körbe, így vélhetően komoly terveik vannak a Redwood Materialsal. Elég, ha csak arra a 100 000 akkupakkra gondolunk, amik a most még csak tervezőasztalon létező furgonokba kerülnek.

Az Amazon után tavaly Ford is beszállt a Redwood munkásságába, amiről közleményben beszélt a két vállalat. Ebben tudatták, hogy együttműködnek az akkumulátorok újrahasznosításában és az államok béli akkumulátor alapanyagok ellátási láncában. A partnerséggel együtt a Ford mintegy 50 millió dollárt is befektetett a Redwoodba.

A társulás oka a Ford akkumulátorellátásának biztosítása lehet, amiben nagy segítség lehet JB Straubel akkugyára. Ugyanis sok más autógyártóhoz hasonlóan a Fordnak is hatalmas mennyiségű akkumulátorral lesz szüksége a következő években, hogy fejleszteni tudja a járműparkjának villanyosítását. A gyártással pedig nem lesz gond, hisz Straubel még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a Redwood Materials óriási akkumulátorgyárat akar építeni az Államokban, évi közel 100 GWh kapacitással.

Azért ne felejtsük el, hogy a Redwood fő profilja az újrahasznosítás. Erre pedig már konkrét jelentkezők is vannak, a Tesla után, a Ford és a Volvo. Erről Straubel beszélt nemrég, elmondása szerint a két márka az általuk Kaliforniában begyűjtött akkucellákat juttatja el a Redwoodhoz, hogy az újrahasznosítsa azokat. Jelenleg évi 6 GWh kapacitás feldolgozását tudják ellátni.

„A Redwood elindítja a legátfogóbb akkumulátor-újrahasznosítási programját Kaliforniában, hogy hatékony, biztonságos és eredményes folyamatokat alakítson ki az elhasználódott hibrid és elektromos járművek akkumulátoraihoz. A Ford Motor Company és a Volvo Cars az első olyan autógyártó, amely közvetlenül támogatja a programot, de elfogadunk minden lítium-ion (Li-ion) és nikkel-metál-hidrid (NiMH) akkumulátort az államban és egyben várjuk a többi autógyártót is, hogy csatlakozzanak ehhez az erőfeszítéshez!”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!