Felgyorsult az elektromos autó forradalom

0

Az elektromos autók globális piaci részesedése 2021-ben több mint kétszeresére nőtt, ami az elektromos járművek elterjedésének egyértelmű felgyorsulását jelzi világszerte.

Rendszeresen beszámolunk az elektromos autók értékesítési számairól, legyen szó egy adott ország piacáról, vagy éppen a globálisan vett eredményekről. 2021 tekintetében megvizsgáltuk Európát, ezúttal pedig arra tudunk ránézni, hogy a globális piacokon milyen részesedét tudtak maguknak kiharcolni az elektromos autók.

Európa tekintetében azt láthattuk, hogy tavaly az új eladásokból 19 százalékkal voltak jelen az olyan személyautók, melyek külső forrásból tölthető akkupakkal rendelkeztek. Ebből 10 százalékot vitt a tisztán elektromos meghajtás és 9 százalékot a PHEV. 2020-ban 11, míg 2019-ben csak 3,6 százalékos volt a részesdése az elektromos meghajtásnak az új eladásokból, Európában. De mi a helyzet a globális piacokon? Erről az international Energy Agency kimutatásából tájékozódhatunk.

Kezdjük is a lényeggel. A Földön 2021-ben eladott új személyautókból 8,57 százalékkal voltak jelen az elektromos autók. 2020-ban ez még csak 4,11 százalék volt. Az alábbi grafikon szerintem nem szorul magyarázatra:

Csak egy érdekesség, hogy 2012-ben összesen 130 000 elektromos autót adtak el világszerte, napjainkban ez megvan nagyjából egy hét alatt. A növekedés különösen lenyűgöző volt az elmúlt három évben. Még akkor is, amikor a globális járvány miatt beszűkült a hagyományos autók piaca és amikor a gyártók elkezdtek küzdeni az ellátási lánc szűk keresztmetszeteivel. 2019-ben 2,2 millió elektromos autót adtak el, ami a globális autóeladások mindössze 2,5%-át tette ki. 2020-ban a teljes autópiac visszaesett, de az elektromos autók eladása megfordította a trendet, ami így 3 millióra emelkedett és a teljes autóeladás 4,1%-át adta ki. 2021-ben az elektromos autók eladása több mint kétszeresére, 6,6 millióra nőtt, ami a globális autópiac közel 9%-át jelenti és több mint háromszorosára növelték piaci részesedésüket a két évvel korábbihoz képest. A globális autóeladások teljes nettó növekedése 2021-ben az elektromos autókból származott.

A Kínai Népköztársaság vezette a globális növekedést az elektromos autók piacán 2021-ben, mivel az eladások itt közel háromszorosára, 3,4 millióra nőttek. Más szóval, csak Kínában 2021-ben több elektromos autót adtak el, mint 2020-ban az egész világon.

Európában az elektromos autók eladása 2021-ben közel 70%-kal, 2,3 millióra nőtt, amelynek körülbelül a fele konnektorról tölthető hibrid volt. Az összes autóeladás 2021-ben 25%-kal volt alacsonyabb, mint 2019-ben.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!