Videó – Elkészülhettek az első Model Y-ok Berlinben?

0

Egy drónfelvételen látszik, ahogy 3 különböző színű Tesla Model Y gurul ki a Giga Berlin gyárából. Meglehet, hogy a Tesla már a gyártás korai szakaszában jár.

A Giga Berlin engedélyezési kálváriája még mindig tart, függetlenül attól, hogy Elon Musk már októberben el szerette volna indítani a gyártást. Azonban a végső engedélyek hiányában még mindig nem kezdődhetett el a hivatalos sorozatgyártás.

Azonban ez nem azt jelenti, hogy a Tesla zsebre tett kézzel várja Németország vezetőinek az engedélyeit. Valójában rekordgyorsasággal halad előre az építkezés, mind az épületen belül és kívül. Két napja Tobias Lindh nézte meg egy drón segítségével, hogy miképp áll a berlini építkezés és akkor vette észre, hogy három különböző színű Tesla Model Y hagyja el a gyártócsarnokot.

A lenti videón látható, hogy a három különböző színű Model Y 5:58-kor gurul ki a gyárból, majd később (7:58) már a tesztpályán róják a köröket.

Egyelőre nincs megerősítve az a hír, hogy a Tesla már a gyártás korai szakaszában jár és az első modelleket teszteli. Viszont a Tesla Facts és a Teslarati váltig állítja, hogy ezek a modellek már helyben gyártott Y-ok lehetnek. Továbbá a különböző színekről arra lehet következtetni, hogy a festőműhely is tesztelés alatt áll.

A jelenlegi helyzet szerint egyáltalán nem biztos, hogy a sorozatgyártás 2021 vége előtt elkezdődhet. Továbbá az sem világos, hogy a Németországban gyártott Tesla Model Y-ok a következő generációs 4680-as cellákkal lesznek-e szerelve. De, hamarosan úgyis kiderül.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!