A Ford is társul a Tesla társalapítójának óriási akkugyárához

0

A Ford és a Redwood Materials, a Tesla társalapítójának JB Straubel által alapított akkugyár bejelentette, hogy a jövőben együttműködnek az akkumulátorok gyártásban és újrahasznosításában.

Közel egy hete, JB Straubel, a Tesla társalapítója bejelentette, hogy az új cége, a Redwood Materials óriási akkumulátorgyárat akar építeni az Egyesült Államokban. A Redwood Materials egy olyan gyár megépítését tervezi, amely 2025-re 100 GWh akkukapacitás előállítását lehetővé tevő komponensgyárat fog felépíteni Észak-Amerikában.

A Ford és a Redwood Materials közleményben tudatta, hogy együttműködnek az akkumulátorok újrahasznosításában és az államok béli akkumulátor alapanyagok ellátási láncában. A partnerséggel együtt a Ford mintegy 50 millió dollárt is befektet a Redwoodba.

Jim Farley, a Ford vezérigazgatója így kommentálta a bejelentést: „A Redwood Materials-al való partnerségünk kritikus fontosságú azon tervünkben, hogy Amerikában, a lehető legalacsonyabb költséggel és hulladékmentesen építsünk elektromos járműveket.”

Továbbá a Ford akkumulátorlelátásában is nagy segítség lehet a JB Straubel akkugyára, ugyanis sok más autógyártóhoz hasonlóan a Fordnak is hatalmas mennyiségű akkumulátorral lesz szüksége a következő években, hogy fejleszteni tudja a járműparkjának elektromosítását.

„Ennek a kapcsolatnak a részeként megbeszéljük, hogy miként tudná a Redwood ellátni a Ford amerikai gyárait akkumulátorral. Ezzel biztosítva a hazai forrásból származó akkumulátorokat a Ford elektromos járművei gyártásához.”

JB Straubel hasonlóképp nyilatkozott a partnerségről: „Ahhoz, hogy az elektromos autókat valóban fenntarthatóvá és megfizethetővé tegyük, lokalizálnunk kell a meglévő komplex és drága ellátási láncolatot. Fel kell emelnünk a lítium-ion újrahasznosítását és meg kell növelnünk az akkumulátorok gyártását itt Amerikában.”

A Ford a héten kezdte el az F-150 tisztán elektromos pickupjának az előszériás termelését:

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!