SOLO Crago az ideális elektromos rohangáló autó

0

Biztos vagyok benne, hogy sok olvasónk döbbent meg, mikor pár éve beszámoltunk először az ElectraMeccanica háromkerekű elektromos járgányáról, ami a SOLO nevet kapta. Autónak talán erős lenne hívni, hiszen fő feladata a kiépítése alapján az, hogy egyetlen személyt célba juttasson. Mindezt tisztán elektromos meghajtással.

Azóta sok idő eltelt. És az ElectraMeccanica egy friss sajtónyilatkozatban közölte, hogy a népszerű SOLO-ból elkészítenek egy áruszállításra alkalmas kivitelt is. Persze erősen korlátozott méretű raktérrel. Ennek ellenére igen vagány dolog lenne, ha a pizzát egy ilyen elektromos verdával hozná ki egyszer a futár.

A SOLO Cargo alapjai ugyanazok, mint a sima SOLO esetében. A különbségeket inkább az autó hátulján kell keresni, ahová a gyártó egy dobozt szerelt fel. Természetesen nem egy hűtőtáska lett facsavarral felrögzítve egy SOLO hátuljára. Az alábbi képek tanulsága alapján igen ügyesen hozzáalakították az autó eredeti kialakításához az áruszállításra kitalált dobozt.

További jóság, hogy amennyiben a vásárló igényli, már a gyárban el tudnak készíteni egyedi belső és külső kinézetet a Cargo kivitelnek. Így már ezzel sem kell bajlódnia a vállalkozásnak. Ráadásul a dobozhoz rendelhető hűtő/fűtő egység is, azonban ezt egy külsős gyártó termékével tudják csak megoldani. Paul Rivera, az ElectraMeccanica vezérigazgatója is megszólalt a Cargo bemutatása kapcsán:

„Folyamatosan alakítjuk át az emberek gondolkodását a vezetésről és a világban való interakciójukat, különösen, ha maguk vannak. A fogyasztók a SOLO-jukkal ingázhatnak munkába, edzőterembe, meglátogathatják barátaikat, vagy megihatnak egy csésze kávét. A SOLO Cargo az ideális megoldás a gyorséttermi franchise-kézbesítéstől és a pizzafutártól az élelmiszer kézbesítésig. Könnyen boldogul a kis csomagok és a postai küldemények forgatagában. Valamint ideális választás a műszaki javító és biztonsági cégek flottájában is. Ez az a tökéletes eszköz, ami segít a vállalatoknak a működési költségük minimalizálásában és a hatékonyság maximalizálásában.”

Technikai tulajdonságokban nem említ változást a sajtónyilatkozat, így feltételezhetően az eredeti SOLO tudását hozza a Cargo is. A SOLO (és vélhetően így a Cargo is) 4 színben választható. Akkumulátora 16,1 kWh kapacitással rendelkezik, 453 kg-os önsúly mellett. Méretben egy SMART ForTwo és egy Fiat 500 között helyezkedik el. Végsebessége 130 km/h, gyorsulása pedig 8 másodperc alatt történik 0-100 km/h-ra.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!