A rákjárást is tudni fogja a Tesla Cybertruck

0

A külön meghajtott kerekeknek sokszor tud előnyös tulajdonsága lenni, főleg, ha a jármű nehéz helyzetbe kerül az aszfaltozott úton túli élete során. Márpedig a Tesla Cybertruck és tulajdonosa szinte biztosan le fog térni párszor az aszfaltozott utakról, hiszen a pickup vásárlóknak ez is hozzátartozik az életükhöz.

Ezekben az esetekben jöhet majd jól egy új funkció, amit Elon Musk is megerősített. Lényege, hogy a négy hajtott kerék függetlenül is tudni fog mozogni, ezzel pedig igény esetén a rákokhoz hasonló módon lehet az autóval megfordulni.

Ha valakinek nem feltétlenül állt össze a kép, hogy ez mit is jelent, akkor ajánljuk az alábbi GMC Hummer videót, amin szemléletesen látható az úgynevezett „Crab Mode”. A funkció a Hummer egyik nagy újdonsága lesz és úgy tűnik, hogy a Tesla Cybertruck tulajdonosainak sem kell lemondania róla.

A lehetőség egyébként a Rivian tulajdonosoknak is rendelkezésükre áll majd, itt „Tank mode” néven elérhető a funkció.

A fenti videók fényében a Cybertruck is hasonló mókákat tartogat majd tulajdonosának. Musk a kerekeken túl korábban beszélt a felfüggesztésről is, mely a bemutató óta folyamatos fejlesztés alatt van. Esett szó még arról is, hogy esetleg csökkentenék a Cybertruck méretét, de ezt végül elvetették a Teslánál. Az elektromos pickupok piacára belépni készülő Tesla a Cybertruck bemutatásával hatalmasat durrantott 2019 novemberében. Sokan el sem akarták hinni, hogy ilyen formavilággal előállhat bárki is, de Elon Musk és a Tesla megtette.

A premier során Elon Musk elmondta, hogy a Cybertruck három kivitelben lesz elérhető. Az egy motoros RWD változat körülbelül 400 kilométert tud megtenni egyetlen feltöltéssel, míg a Dual Motoros változat 482 kilométert és a legdurvább hárommotoros változat akár 800 kilométert is képes megtenni egyetlen feltöltéssel. Több mint valószínű, hogy a Model S Plaid hajtásláncát fogják az erősebb Cybertruckba is elhelyezni. A legolcsóbb modell 39 900 dollártól, a Dual Motor változat 49 900 dollártól és a Tri Motor AWD pedig 69 900 dollártól indul.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!