Hétfőtől, azaz a mai naptól ismét igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás új elektromos autók vásárlásához. Magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek 1 jármű után, magyarországi székhelyű vagy belföldi telephellyel rendelkező civil szervezetek, egyesületek, felsőoktatási intézmények 5 jármű után kérhetnek állami hozzájárulást. A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió forint, vagy 2,5 millió forint lehet.

Azonban a reggel 8:01-es nyitás nem volt felhőtlen az hazai állami támogatás égboltján. Hiszen már reggel 8 óra előtt elérhetetlen volt az elektromobilitas.ifka.hu weboldal. Majd 8:20-kor döcögve, nagy nehezen többször frissítés után elérhető lett több kevesebb időre. 10:00-kor közleményben jelezték, hogy fennakadások várhatók.

14:30-kor pedig megjelent a hivatalos közlemény, hogy ennyi volt az első forduló és kimerült az pályázati konstrukció 1. szakaszának keretösszege.

Ha tippelnem kellene, akkor közel másfél-két óra alatt idén is elfogyott az egymilliárd forint. Bízom benne, hogy minél többen sikerrel jártak és be tudták nyújtani a támogatáshoz szükséges iratokat.

Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!