Épp a napokban írtam egy cikkben, hogy a 2020-as évtized fenekestől fel fogja forgatni az autóipart, hiszen ez lesz a belsőégésű motorok utolsó évtizede. Még csak egy év telt el az évtizedből, de a legnagyobb autógyártók már most egymás után jelentik be, hogy elengedik a belsőégésű motorok kezét és a fejlesztést már most befejezik, míg az eladásokban is csupán csak pár évig lesz velünk a technológia.

A Honda is most befordult ebbe az utcába, legalábbis az új vezérigazgató Toshihiro Mibe szavai erre utalnak. A frissen kinevezett CEO az alábbi célokat tűzte ki:

„Szén-dioxid-mentes célunk „tank-to-wheel” alapon történő megvalósítása érdekében, és autógyártóként vállalt felelősségünk mellett, a Honda arra törekszik, hogy növelje az akkumulátoros elektromos járművek és az üzemanyagcellás elektromos járművek (FCV) arányát. A villamosítás összes fő piacán a teljes egységértékesítésen belül 2030-ig 40%, 2035-ig 80%, majd 2040-ig globálisan 100% a kitűzött cél. Ezek kihívást jelentő célok, melyek elérése érdekében közös erőfeszítéseket kell tennünk.”

Piacokra lebontva az alábbiakkal tervez a Honda:

Észak-Amerika

Észak-Amerikában arra törekszik a vállalat, hogy az EV / FCV járművek eladási aránya 2030-ig 40%, 2035-ig 80% és 2040-re 100% legyen. A General Motors-al kötött szövetségre alapozva mindkét vállalat erősségét vetik be a siker érdekében. A Honda és a GM közösen fejleszt két, Ultium-alapú alapú elektromos autót, melyből az egyik a Honda, míg a másik az Acura márka égisze alatt jelenik meg, 2024-ig. 2020 második felétől a Honda e:Architecture néven új, elektromos autós platformot mutat be először Észak-Amerikában, majd a világ más piacain is.

Kína

Az országra vonatkozóan célok megegyeznek az észak-amerikaiakkal: 2030-ig 40%, 2035-ig 80% és 2040-re 100% eladási arány az EV/FCV járművek piacán. A következő öt évben 10 új, Honda márkájú elektromos autó bemutatása. Ebből az első a 2022 tavaszán esedékes e:prototype SUV.

A 10 új e-autó mellett a Honda nagyobb hangsúlyt fektet a helyi erőforrások bevonására is a gyártásban, ami a helyi beszállítók nagyobb mértékű megjelenését hozza magával.

Japán

Az alap célkitűzés itt is ugyanaz, mint az első két piac esetében, 2040-ig a 100 százalékos villanyos meghajtás. 2030-tól már csak hibrid hajtásláncú autók kerülhetnek a kereskedésekbe, az önmagában belsőégésű motorok itt is eltűnnek a palettáról. Tekintve, hogy ez a márka hazai pályája, itt is a lehető legtöbb erőforrást vonnák be innen, ezzel is lendítve a gazdaságon! A Honda és a Cruise Origin márka összefogásával pedig önvezető technológiák fejlesztésébe is belefog a Honda, még idén!

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!