Sajnos lassan, viszont továbbra is biztosan épül a Tesla első európai gigagyára, ami végül hosszas tervezés és előkészítés után Németországban talált otthonra, közvetlenül a főváros, Berlin mellett egy ipari parkban. Az egész sztori 2019 november 2-án indult, amikor Elon Musk bejelentette a helyszínt és onnantól elég sok problémával kellett szembenézniük, kezdve a helyi hatóságokon át a környezetvédők haragjával. Utóbbiak szerint a Tesla „kivágja a drága erdőt a gyára miatt”, ám azt elfelejtették megemlíteni, hogy az a fenyőerdő eredetileg is ipari-jellegű felhasználásra szánt fákkal van tele.
Az épülő német Gigafactory azonban eddig minden akadályt sikerrel vett, még ha az időbe is tellett. Most azonban a sok károgó nézhet egy nagyot, hiszen megjelentek azok az információk, amik a Tesla ottani leendő alkalmazottainak fizetéséről szólnak. Sokan azon a véleményen voltak, hogy Musk cége bizony fogához veri majd a garast ebből a szempontból, ám a helyzet úgy néz ki, hogy nagyon is másképpen alakul majd. Egy iparági elemző, Alex Voight ugyanis megosztotta Twitteren, hogy mi vár azokra a kezdő munkavállalókra, akik itt dolgoznának: 2700 Euró havonta.
🇩🇪 Giga Berlin job salaries for unemployed & without education start at €2.700 p.m. which is incredible high 👍
— Alex (@alex_avoigt) November 10, 2020
Not long ago 🇩🇪 media was full of complaining assumptions that Tesla will pay below union levels
Tesla declined to participate in the Union to be able to pay more
Ezt azok kapják, akik a jelentkezés időpontjában munkanélküliek és „nem részesültek oktatásban” (ez utóbbi nem tisztázott, mit jelent a Tesla értelmezésében). Ez az összeg kiemelkedően magas a német autóiparban, így vélhetően nem kell sokáig keresgélnie a Teslának, hogy feltöltsék az állományt! A hírt amúgy a helyi média is lehozta!
Ennél még szebb a kép, ha valaki egy adott és szükséges képesítéssel a kezében jelentkezik a Teslához. Ez esetben a jelentkező havi 3500 Eurós kezdőbérre is számíthat!
Meg nem erősített információk szerint az alkalmazottak első hulláma esetében már folyamatban van az állományba vétel (Phase 1 = 7000 alkalmazott), míg 2022 végéig további 5000 fő csatlakozhat az üzem dolgozóinak táborához. Freyer szerint a Giga Berlin munkavállalói esetében 5-ből 4 ember a közelben él majd, ezzel pedig a környéken tartják a béreket, mivel ezek ott is lesznek elköltve. Ezzel a helyi gazdaság is jól járhat.